Oldalak

2012. október 9., kedd

Tejfölös gombapaprikás-őzlábgomba alappal

A kész
(még mindig nem békültem ki a fotómasinámmal) :(
A kép jobb szélén ott figyelnek a pörkölt-alapnak valók!
Amik a fazékba kerültek:
-jelen esetben 32,5 dkg lett a tiszta súlya az őzlábnak;
-egy nagy fej vöröshagymát apróra vágtam,
-olajon és vajon üvegesre pároltam,
-a tűzről levéve pirospaprikát, 
-chili pelyhes sót és ételízesítőt,
-frissen őrölt borsot,
-fél paradicsom,héja nélkül, apróra vágva,
-szárított petrezselyemzöldet-ehhez ezt szeretem,
-és egy pici őrölt köménymagot szórtam-nagyon jó lesz tőle!;
 kevés vízzel felöntöttem, majd jöttek az "őzikék" :)))
Nem vágtam, inkább tépkedtem, nagy darabokra.
Miután a gomba rendkívüli módon összeesik főzéskor, 
a végeredmény majdnem elfért volna a tenyeremben.
Ennyi mennyiségből nem megyek sokra, 
viszont mivel egészen elképesztően finom az íze, 
tökéletes alapnak! 
Majdnem készre főztem az őzlábat, 
szűrőkanállal kiszedtem a léből és félre tettem, 
míg a többit is elkészítettem:
-50 dkg barna-, és
-50 dkg fehér csiperkét még beszereztem, 
megtisztítottam, négy felé vágtam a fejeket
-ez is gusztább így, mint apróra szeletelve, 
bele az alaplébe (ezt hosszabb lére hagytam) 
és teljesen készre főztem.
Hozzákevertem az őzlábat, után ízesítettem,  
egy kevés liszttel és tejföllel behabartam.  
Ez kész is lett volna-
de a gyermek (nagyon helyesen!)  
NOKEDLIVEL óhajtotta, 
íme a hozzávalók:
-50 dkg liszt,
-4 egész tojás,
-2-3 tk só,
-2,5-3 dl meleg víz-függ a tojás méretétől.

A csemetém vacsorára a harmadik adagot ette-
valószínűleg jó lett. :)))
Hálás köszönet Béla barátunknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése