2012. szeptember 30., vasárnap

Kisvödrös savanyúság / Üveges savanyúság

Ennek a receptje szintén Tibi szomszédtól származik,
ennél viszont semmin, semmit nem változtattam.
Ez így jó. Nagyon jó!
Nem annyira savanyú, inkább egy kicsit,
nagyon kicsit édeskés.
A recept 5 literes üveghez való mennyiséghez szól
és ez az a fajta lé, amit hetekig el lehet tárolni,
úgyhogy csinálok egyből 3 adagnyit belőle
és ami nem fogy el, azt eltárolom a következő
elrakásig-nálam erre nem is kell sokat várni! :)
Hozzávalók:
2,2 l víz;
8 dkg só; 
40 dkg cukor;

6 babérlevél-ezt inkább úgy adagolom, hogy minden üvegbe kerüljön 1 levél;
1 tk szemesbors;
1 tk egész kömény;
1 tk mustármag;
1 tk koriandermag;
1 tk szegfűbors-
A hozzávalókat felfőzöm, ha kihűlt a lé, 2 dl, 20 %-os 
ecetet öntök hozzá.
Dunsztolom kb. 20 percig és a vízben hagyom kihűlni.
Ha nagy mennyiséget csinálok, akkor takaró alatt hűtöm ki.
Csak mert
a savanyúságokat egyéb iránt üvegben szoktam
elrakni (ez most egy -jól sikerült- próba volt csak)
és minden esetben (még a befőtteknél is) vizes,
majd száraz dunszt zárja a befőzéseket!
És igen, nincs benne tartósítószer!
Azért is kell dunsztolni!
Raktam üvegekbe is, dunsztolva, viszont kipróbáltam
a kisvödrösökhöz is, ezekre csak ráöntöttem a forró levet.
Már eltelt egy kis idő az eltevés óta és mindegyik
gyönyörűen hegyel a polc tetején. 
Ki még nem bontom, de egyik sem futott ki,
nagyon szépek, remélem, az íze és az állaga
eleget tesz a várakozásomnak!

Ui.: nem volt gond egyetlen kis vödröcskével sem,
mindegyik savanyúság elfogyott! :)

4 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsa! Nagyon régóta keresek tartósitószer nélkül készithető savanyúság receptet. Én is kisérletezem évek óta. Egy kérdésem van: a recept eleján ugye nem 2,2 dl, hanem liter vizre gondoltál? Köszönöm a válaszod! Üdv: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen-és azonnal javítom is a hibát;
      köszönöm az észrevételt Erika! :)))
      Egyéb iránt az eddigi legjobb lé-receptem;
      bár ízlések és pofonok között van különbség! :DDD

      Törlés
  2. A vödrös verziónál nem vártad meg. hogy kihűljön a lé, mielőtt az ecetet hozzáadtad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ecettel nem szoktam várni, soha nem volt még "bajom" vele;
      viszont az üveges eltevéshez képest ennél annyit vártam,
      hogy miután ráöntöttem a levet, nagyjából csak meleg legyen a lé,
      mielőtt a kis vödrökre a tető rákerül.
      Itt természetesen nem lehet úgy dunsztolni, mint az üvegesnél,
      (maximum paplan alatt kihűteni)
      de tökéletes lett így is a "végeredmény"! :)

      Törlés