csirkemellből, ugyanis a 2/3 nem
nagyon eszik mást...tudjátok,
nagyon eszik mást...tudjátok,
csak bőr és csont ne legyen benne.
Meg hát ezzel meg is voltam fél óra
alatt és az sem hátrány.
Meg hát ezzel meg is voltam fél óra
alatt és az sem hátrány.
Hozzávalók:
-0,5 kg csirkemell filéhez
-20 dkg füstölt, házi szalonna (jó fajta legyen mindenképpen)
-20 dkg (vastagabbra szeletelt, jó féle) sonka
-15-20 dkg csemege uborka (savanyúság :)
-2 nagyobb fej vöröshagyma
-3-4 gerezd fokhagyma
-1-2 ek sűrített paradicsom
-só (ezzel csínján bánni! :)
-bors
-életízesítő
-kevés húsleves, vagy alaplé
Kezdem a szalonnával, amit vékonyabb csíkokra
vágok és a zsírját elkezdem kisütni (nem kell nagy
láng, mert hamar megég). Ha jó félig eljutottam a
sütéssel, hozzáadom a szintén szálasra összevágott
hagymát, a szeletelt fokhagymát...ezzel sütöm készre
(így minden megsül és egyik sem ég meg).
A csirkemellet szintén csíkokra-, tokányra vágom,
rákerül a szalonnás, hagymás alapra, fehéredésig
kevergetem, majd fűszerezem,
belekerül a sűrített paradicsom is és a (ki hitte volna :)
szintén csíkokra vágott sonka és uborka, plusz annyi
folyadék, ami pont ellepi a húst...így párolom készre.
Az egész művelet nem vesz több időt igénybe, mint
fél óra (ennyi hús esetében), de ha fogyna a folyadék
a tokányról, nyugodtan pótoljuk egy-egy kis
adaggal. Mivel rizzsel nem nagyon szeretem
ezeket az ételeket, most is tészta készült mellé
(durum...Barilla Fusilli...csakis :)
és ahhoz azért nem árt, ha van egy kis szaft is rajta.
Hagyományos, egyszerű, gyors
és nagyon finom étel...
kezdő konyhatündéreknek is.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A tokány a magyar konyha egyik legősibb húsételfélesége.
A tokánynál a húst rostjaira merőlegesen 4–6 cm
A tokánynál a húst rostjaira merőlegesen 4–6 cm
hosszú ceruzavastagságú csíkokra vágva készítik elő
(tokányra vágás),
míg a pörköltnél és ragunál általában kockára vágják
(ragura vágás).
A tokány abban különbözik alapvetően a pörkölttől,
hogy a húst megpárolják és nem pirítanak hozzá vöröshagymát,
paprika helyett pedig az Európában sokkal régebb óta ismert
borssal fűszerezik.
A pörkölthöz és a paprikáshoz hasonlóan a
19. századtól
kezdődően kifinomult és a magyar konyha
klasszikus ételévé vált. A
tokány leve rövid, sűrű,
nagyon tartalmas és a borstól barna színű.
Elkészíthető, sertés, marha, vad és baromfihúsból is.
A tokánynál elmaradhatatlan és a legfontosabb fűszerféle
a bors,
a paprika némely változatban előfordulhat,
de szerepe alapvetően nem
befolyásolja a tokány jellegét,
mert akkor paprikássá válna.
Azonban
számtalan változatot produkál, ha előtérbe
kerülnek egyéb fűszerek és
segédanyagok,
például a majoránna, a paradicsom, füstölt szalonna,
kolbász,
gomba vagy éppen a zöldborsó.
Ha nincs letisztítva a
vesepecsenye, a rajta lévő oldalhúsból
készíthető a legjobb borsos
tokány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése