Forró almalé homoktövissel

Hozzávalók:

-2 dl almaléhez

-2-3 tk 100 %-os homoktövis...és slussz. 

Vagy mégsem!? :)

Mivel ilyet először almalével ittunk, most is

ezzel készült, azért ezzel fotóztam

-nagyon hideg volt aznap, az ital pedig csodálatosan

meleg...vérré vált bennünk, az utolsó cseppig. :)

De ha az almalevet valamiért nem kedvelnénk,

semleges (-ebb) ízű teával is kiváló tud lenni

(tapasztalatból mondom :).

Ha teába fog belekerülni, akkor a citromlevet

hagyjuk ki a hozzávalókból, mert ez pont elég savanyú!

**************************************************

A homoktövis valóban csodanövény, hiszen sokféle

egészségügyi problémára nyújt megoldást.

Ennek köszönhetően az egyik legértékesebb gyógynövény,

melyből érdemes rendszeresen fogyasztani.

A homoktövis eredetileg a Himalája lejtőin és főként
Ázsiában termő növény, de ma már meghódította az egész világot,
így Európa-, az Egyesült Államok- és Ázsia-szerte
mindenhol megtalálható a tengerpartokon, ártéri területeken,
folyó- és patakhordalékokon, illetve a sziklákon,
hegyvidékeken is (Alpok, Kaukázus).
Magyarországon is találkozhatunk vele a Duna mentén,
a Balaton partján vagy a Csepel-szigeten.
Nálunk védett növény.

Egészségügyi hatásai

A homoktövis széles spektrumon segíti szervezetünk egészségét.
Gyógyító hatása akár a meleg, akár a téli időszakban jól jöhet.
Legfontosabb egészségügyi hatásai:

védi és erősíti az immunrendszert

késlelteti az öregedési folyamatot

növeli a szervezet ellenálló képességét

véd különböző fertőzések ellen

segít a legyengülésben, erősítő hatású

javítja az általános egészségügyi állapotot

C-vitamin-tartalmának köszönhetően véd a megfázás ellen

fokozza az anyagcserét, így segít az ideális testsúly megtartásában

csökkenti a vércukorszintet

védi a májat

kedvezően hat a gyomorra

lassítja az érelmeszesedést

gátolja a hajhullást

gyógyítja a sebeket

Mi másra jó még?

E-vitamint és esszenciális zsírsavakat tartalmaz,

melyek jó hatással vannak a kiszáradt, berepedezett bőrre.

Májelégtelenség esetén jól hasznosul más gyógynövényekkel

együtt, így például a pitypanggal.

A homoktöviskéreg növeli az epe kiválasztást.

Érdemes cikóriával, vagy gyermekláncfűvel kombinálni,

annak érdekében, hogy gyógyító hatását növeljük.

Csökkenti a narancsbőr kialakulását, hiszen erősíti a kötőszövetet.

Ellenjavaslat

Nagy mennyiségben való fogyasztása -ahogyan a legtöbb
gyógynövény esetében, a benne található aktív hatóanyagok
következtében- nem ajánlott terhes nőknek
és szoptató kismamáknak, illetve 12 év alatti gyermekeknek.
Érdemes kis adagokban fogyasztani, hiszen egyes esetekben
hasmenést okozhat.
Akut bél- és epehólyag-gyulladás, illetve hasnyálmirigy
megbetegedések esetén használata nem ajánlatos. 

Sokszínű felhasználás

Termését elsősorban nem nyersen, hanem feldolgozva

használják, dzsem, bor, ivólé, likőr, gyümölcslé, kompót formájában.

Leveléből erősítő hatású tea készíthető.

C-vitamin-tartalma tízszerese a citrom C-vitamin-tartalmához képest.

Ennek köszönhetően jól használható megfázás és köhögés esetén.

Gyógyászati célra a homoktövis termését, levelét és magolaját

használják fel. Erősíti és védi az immunrendszert, elősegíti

az általános jó közérzetet.

Okosság-forrás 

Elment F. Nagy Angéla...

20 évvel ezelőtt (amikor is éppen, hogy asszony lett belőlem),

lett végre nekem is saját Horváth Ilonám
-vásároltam magamnak egyet!

Szinte kötelező alapmű volt-hiszem, hogy ma is az,

vagy legalábbis annak kellene lennie! 

Csak azért nincs rongyosra lapozva a könyv, mert nagyon
vigyázok a dolgaimra, a könyvek pedig még nagyobb kiváltságot

élveznek...de a másik, a régi

-amit egyszer már nagy szeretettel énekeltem meg-,

na, az rongyosra van lapozva...1956-os kiadás,

ajándék, kincs, kincsem!

És most elment az Ember, a gasztronómus, az újságíró,
a nagy tanító...

"Nemzedékek nőttek fel a szakácskönyvein - aki "a Horváth Ilonából" tanult főzni, az is. És ez csak egy a számtalan titok közül, ami övezi. Jó házból való úrilány, világcsavargó kalandornő, szegénységet és gazdagságot is stílusosan megélő írófeleség, a hazai gasztronómia nagyasszonya, a Magyar Konyha legendás főszerkesztője: F. Nagy Angéla. 

- Még nem tudott főzni, amikor afféle Angolkisasszonyoknál nevelkedett bál­királynőként 1948-ban férjhez ment Ör­kény Istvánhoz.
- Anyám nem tudott főzni, viszont úgy gondolta, hogy a gyereket meg kell taníta­ni, és 13 éves koromban azt mondta: ezen­túl minden csütörtökön kimész a konyhá­ba, és a szakácsnővel együtt elkészíted az ebédet. Kicsit gondolkoztam, majd meg­kérdeztem: azt főzhetek, amit akarok? Anyám halál boldog volt, hogy nincs vita, én meg tudtam, hogy egy étel van, amit úgy utál, hogy kirázza tőle a hideg, ez pe­dig a lecsó. Amikor a harmadik csütörtö­kön is lecsót raktam elé, kitiltott a kony­hából. Az Örkény anyósomtól viszont kaptam nászajándékba egy bentlakásos szakácsnőt. Az Andrássy úton laktunk, és hozzánk jártak át ebédelni a Szépművé­szeti Múzeumból, de rendszeres vacsora­vendégünk volt Déry Tibor, Karinthy Cini, Devecseri Gábor vagy Németh Andor, Jó­zsef Attila egykori mentora is. Rengetegen jártak hozzánk. Az ebédeknek híre ment, és Matildot egy év után jó pénzért átcsá­bították a szomszédos jugoszláv nagykövetségre. Ottmaradtam egy ínyenc férjjel és egy újszülöttel, s elkezdtem lépésről lé­pésre megtanulni főzni.

- Mi volt az első lépés?
- Bementem például a henteshez, és megvettem azt a húst, ami ott volt. Egy hét múlva megint bementem, körülnéz­tem, és megkérdeztem: árulja már el, miért más színű ma a hús? Azt mondja, azért, mert ez most nem disznó, hanem marha. Borjút tudtam csinálni, mert az én tüneményes anyósom beszervezett egy vasutast, aki minden héten hozott vala­honnan vidékről - jobb volt nem tudni, honnan - négy kiló borjúhúst, amit igaz­ságosan megfelezett velem. Hetvenéves korában kivándorolt Dél-Amerikába a lá­nyához, de mi azután is leveleztünk. Meg­írtam neki, hogy elváltam a fiától, mire ő visszaírt, hogy teljesen megérti.

- Miért váltak el?
- A zseniket olvasgatni kell, nem velük élni.

- Igaz, hogy a Magyar Nemzethez azért dugta be Örkény, hogy lefoglalja?
- Hisztériás rohamokat kaptam! Zokogva rohangásztam és üvöltöztem, hogy sem­mire nem vagyok jó, megfőzöm az ebé­det, megeszik, kimosom a pelenkát, te­lepakolják... Épp itt ült Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a má­sik fotelben pedig a férjem, és csak néz­tek. Aztán Boldizsár megkérdezte Örkény­től azon a brummogós hangján: tud már főzni? Mire Örkény: tud. Na, ha megtaní­tod írni, adok neki állást. Kitalálták ne­kem, hogy minden cikk bevezetője valami gasztrotörténeti sztori legyen öt sorban: hogy került a hagyma Magyarországra, mi hogy honosodott meg, és utána jöj­jön négy-öt recept. Elkezdtem a Széché­nyi könyvtárban kitanulni a szakmát.

- Itt a könyvespolcon megtalálható az összes fontos gasztrotörténeti mű Jókaitól Czifrayn át az Ínyesmesterig, s mind első kiadás. Angol és olasz munkák, Ju­lia Child legendás szakácskönyve vagy a Larousse Gastronomique franciául.
- Egyszer írom kellett egy tanulmányt a reprint kiadásokról, és elégedetten állapí­tottam meg, hogy hárommal több könyv van meg nekem, mint a Széchényi könyv­tárnak. Amikor megírtam az első cikke­met, odaadtam Örkénynek, ő kijavította - ne tudja meg, hogy nézett ki. A máso­dikat is átjavította, de amikor a harmadi­kat is "telefirkálta", akkor megint elkezd­tem sírni. Örkény egy szót sem szólt, csak odament az íróasztalához, kihúzott egy fiókot, és kivett belőle egy novellát, ami pont így volt átjavítva. Szörnyen nézett ki. Azt mondta: "Tudod, ki javította ezt ki ne­kem? József Attila. Hát így bőgj."

- Miért pont gasztronómiával kezdett foglalkozni, mint más "elnyomott" írófe­leségek, Móra Ferenc vagy Mészöly Mik­lós hitvese, Polcz Alaine?
- Írtam mást is. Otthon, Pesterzsébeten 600 négyszögöles ősparkunk volt, tudok kertészkedni, értek a lakberendezéshez, jó érzékem van az öltözködéshez, varrok, horgolok - jól nevelt úrilányként sok min­dent tudtam. Az ostrom alatt a pincében egy blézert kötögettem, miközben a bom­bák potyogtak. De Örkény azt mondta, ne kapjak bele mindenbe. "Egyet válassz ki, de azt tudd jobban, mint más."

- A recept is egyperces novella?
- A mai napig senki nem írja azt, hogy "csokor" petrezselyem, azt írják, hogy csomó. Pedig az csokor! Egy szelet húst "befektetünk" a lábosba, ha kockákra vá­gom, akkor "berakom", ha apróbbra, ak­kor "beszórom". A túrót, sajtot, dióbelet "rámorzsáljuk" az étel tetejére. A magyar nyelv borzasztóan gazdag, a mozdulatot mindig a hozzá illő igével fejezzük ki.

- Örkényék a hadifogságban is recepte­ket meséltek esténként a priccsen. Nem lettek ettől még éhesebbek?
- Én sem értem, de elhiszem, hogy így volt. Más hadifogoly is ezt mesélte. Örkény ínyenc volt, és ott éheztek: a legluxusabb étel a csalánleves volt. Hortobágyi rosté­lyost, jó laktató, vastag húsokat meséltek egymásnak. Átélték az élményt, az ottho­ni ízeket, s ez pszichésen feltöltötte őket.

- Milyen recepteket kezdett közölni?
- Először is át kell gondolni, hogy kinek szólnak a receptek. Mert aki olvassa, an­nak nincs több pénze és ideje, mint ne­kem, és nem ügyesebb, mint én. Min­dig magamból kellett kiindulnom, mert én tradicionális középpolgári konyhát vittem: a nagymamám erdélyi recept­jeit, a másik nagymamám sváb étele­it. 25 évig írtam recepteket a Nők Lapjá­nak, amit Mari néni is olvasott a pusztán és a miniszterné is a Rózsadombon. En­nek nem lehetett eleget tenni. Rengeteg levelet kaptam, és volt, amelyik úgy kez­dődött, hogy hol él maga, asszonyom, a mi falunkban már három hete nincs egy szelet hús sem. Egyszer Londonból hoz­tam egy articsókát, amit csak a három­éves unokám értékelt. Ma is mindenevő, mert hároméves korban kell rászoktatni a gyerekeket a különféle ízekre. Nem lehet egyszerre írni a gazdagoknak és a szegé­nyeknek, de van egy középréteg, amelyik még megkapaszkodik valahogy. Aki meg­szokta a jót, az próbálja kevésből is oda­varázsolni. Nem mindegy, hogy az ő gye­rekeiket mire neveljük, mert olyan lesz a következő nemzedék ízlése.

- Ha népszerűsítjük a modernebb gaszt­ronómiát, akkor talán a szakmát is ki le­het mozdítani a "rántott hús - pörkölt nokedlivel" világából.
- Nem lehet. A háztartás és a szakma két különböző dolog. Két szakáccsal voltam jóban életemben, az egyik Rákóczi bácsi volt, a Rákóczi-túrós névadója. A többi ki­fejezetten gyűlölt, mert amit ők három kuktával, nyolc órában főztek, azt ne­kem itthon félóra alatt egy tűzálló tálban kellett elkészítenem. Az ízlést persze le­het fejleszteni. Harminc évvel ezelőtt vet­tem spárgát, és útközben megszólítottak, hogy mit viszek a kosaramban. Akkor el­kezdtem a spárgával foglalkozni. Ha régi, elfeledett zöldségeket, gyümölcsöket ve­szünk elő, az jó, de vajon a nagy étterme­ink miért járnak Bécsbe vásárolni? Gye­rekkorom óta nem ettem rendes hirtelen sült rostélyost, mert Magyarországon nem lehet olyan húst kapni. Angliában a steak egész más: itt nincs szívük levágni a fiatal marhát.

- Mit szól a Michelin-csillagos éttermek­hez?
- Azokra az ételekre gondol, amik nem is úgy néznek ki, mint amik? Érdekesek, de nem vágyom rájuk. Végigettem a világot, és szerencsémre a háztartások­ban is el tudtam lesni a helyi konyha fortélyait. Olaszországban nem volt pénzünk szállodára, ezért házaknál béreltünk szo­bát. Összebarátkoztam a háziasszonnyal, és láttam, hogy a buszsofőr férjének mit főz este. Nem a magyar konyha az első a világon, ez egyértelmű. Szerintem a bel­ga a legjobb, ami a francia és a magyar konyha keveréke. De mindenhol lehet jót enni. A holland gyerekek kedvenc regge­lije például a következő: egy puha kalá­csot megvajazol, ráfektetsz egy szelet sonkát, majd forró tükörtojást csúsztatsz a tetejére, és késsel-villával megeszed. Ez a hideg és a meleg csodálatos keveréke, a tojás sárgája még folyik... Néha ezt va­csorázom.

- És a nouvelle cuisine? Ami felrázta a francia konyhát?
- Mindenki meg akarja faragni a saját szobrát. Paul Bocuse is. Minden ember vi­lágtörténelmet szeretne írni - miért a sza­kácsok lennének a kivételek?

- Ezért nem érezte soha fontosnak, hogy étel legyen önről elnevezve?
- Azt akartam, hogy szeressenek és hasz­náljanak. Kétféle szakácskönyv van: az egyik, amit fölteszünk a díszpolcra, a má­sik, amit kiviszünk a konyhába. Ha el­megyek valahova, és azt látom, hogy a szakácskönyvem rongyos, pecsétes, ös­szegyűrt, nekem az a legnagyobb boldog­ság. Vagy ha a Horváth Ilonát ott találom a konyhában.

- Ezek szerint igaz a legenda, hogy Hor­váth Ilona is ön volna?
- Horváth Ilonának volt egy kicsi, régi sza­kácskönyve, és felkérték, hogy dolgozza át, modernizálja, bővítse ki négyszeresé­re. Mire ő azt mondta, hogy beteg, öreg, erre már nem vállalkozik. A baráti társa­ságból ismertem azt a szerkesztőt, aki aztán megkérdezte Ilonkát, belemegy-e abba, hogy valaki más dolgozza át a köny­vét. Ilonka beleegyezett. Egy tál friss po­gácsával fogadott minket, édes, idős néni volt, aláírta a szerződést, és két hét múl­va meghalt. Én még kaptam két példányt a könyvéből, és azt mondták, hogy azt csi­nálok vele, amit akarok. 1955-ben jelent meg az első kiadás: gyakorlatilag ez az első nagy könyvem. Több mint kétmillió példányban kelt el, ami elképesztő szám. A hétköznapi magyar konyhát csináltam meg benne.

- Nem zavarta soha, hogy más neve alatt aratott sikert?
- Ez volt az ára. Kezdő voltam, kellett a pénz, nem lehettek kifogásaim, bár a nagy hasznot az örökösök kapták.

- A Magyar Konyha című magazin hogy született?
- A Vendéglátás című lapnál dolgoztam, ami egy rémálom volt - mindennap ki­számoltam, hogy mennyi van még hát­ra a nyugdíjig -, amikor elhívtak a Magyar Konyhához főszerkesztő-helyettesnek, s miután egy év múlva meghalt a főszer­kesztő, 1978-ban gyakorlatilag rám hagy­ta a lapot. Az alapötlet az volt, hogy az asszonyokat ne csak főzni tanítsuk, ha­nem műveljük is. A receptek mellett kul­túrtörténettel, írók, költők, szobrászok életével szórakoztattuk az olvasókat. Ez a filozófia maradt 16 évig, a nyugdíjba vo­nulásomig. Néha belém kötöttek, de az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadóvál­lalat vezérigazgatója mindig megvédett. A nagy botrányt a koronás konyháknál vártam. Kitaláltuk, hogy a királyi házak konyháiról fogunk írni, és bár eleinte hal­lani sem akartak róla, végül csak keresz­tülvittük. Beszélek németül, franciául és angolul, értek olaszul, és végre utazhat­tunk. Így jutottam el például a norvég ki­rályhoz. Fontos volt, hogy kikacsintsunk a világba, bár a hőskorban úgy készültek az ételek, hogy rendeltünk egy képet kül­földről, és kiadtuk valakinek: felejtse el a hátulján lévő receptet, és csináljon vala­mit magyar alapanyagokból, ami a képen szereplő ételre hasonlít.

- Az, hogy nemzedékek nőttek fel a könyvein, emelte a magyar gasztronó­mia színvonalát?
- Szerintem igen. Régen, ha bementél egy lakótelepi panelházba, akkor a hús­leves és a rántott hús szaga csapott meg töményen. A salátás könyvemmel úttö­rő voltam, de tudom, hogy ma már régi­módi vagyok. A Budagyöngye luxuszöld­ségesénél - ott vásárolok, mert közel van - sok olyan zöldség és gyümölcs is kapha­tó, amiről azt sem tudom, hogy micsoda.

- Azt mondják, sok kárt okozott a ma­gyar konyhának a Venesz-Túrós-féle tankönyv, amiből a szocializmus évei­ben tanultak a szakácsok.
- És még nagyobb baj volt, hogy csak azt küldték szakácsnak, akiről azt gondol­ták, hogy minden máshoz hülye. Pedig nagyon nehéz mesterség a szakácsoké.

- Az elmúlt évtizedekben hogyan vál­toztak a trendek, divatok?
- A háztartások úgy változtak, ahogy a pénztárcák. Röstellem bevallani, de pél­dául az ostrom alatt végig libasültet et­tem. Anyám előrelátóan lesütött több li­bát, beletette ötliteres üvegekbe, zsírral felöntötte - utána évtizedekig nem et­tem libahúst, annyira utáltam már a vé­gére. Az 50-es években tanultuk meg a tócsnit, a krumplifánkot, a hamis fasírtot, amiről nem veszik észre, hogy nincs ben­ne hús. Már a második, farmakológus fér­jemmel volt az életemnek egy korszaka, amikor iszonyú kevés pénzem volt, de a brüsszeli poharak és a Herendi étkészlet von Haus aus megvolt. A férjemnek flan­cos orvos barátai voltak, és hát vissza kel­lett hívni őket vendégségbe. Leterítettem egy hófehér damasztabroszt, és csinál­tam fasírtot - sok-sok zsemlével, monda­nom se kell -, de tettem bele sárgarépát meg uborkát, tehát ha szeleteltem, akkor pöttyös volt. Ezt tettem az ezüsttálra, kö­retként pedig sütöttem sós linzertésztát, amit megtöltöttem párolt zöldségekkel, és még aszpikkal is lelakkoztam. Gyönyö­rű volt! Észre sem vették, hogy sárgarépát meg fehérrépát esznek, még mondták is, hogy minek szórom a pénzt.

- És a személyes ízlése hogyan változott az évek során?
- Nyitottabb lettem. Nálunk erdélyi kony­ha volt, az Örkény-házban a nemzetkö­zi konyhába kóstoltam bele, s az utazásaim során még nemzetközibbé vált az ízlésem: a rák és a homár ma is a kedven­cem. De mindent megeszek. Az egyetlen étel, amitől lúdbőrös leszek, az a rántott borjúláb. Egyszer megettem, sőt meg is dicsértem, mert tudtam, hogy aki készí­tette, mindenét beleadta.

- Manapság miket főz?
- Tíz-tizenöt percet töltök a konyhában, nem többet, de azt megcsinálom, mert egy nap egyszer a szervezetnek szüksé­ge van meleg ételre. A Szinglik szakács­könyvét magamnak írtam, és itt már inkább a praktikum vezérelt. Veszek pél­dául csirkemellet, az alján lévő francnikat levágom - abból lesz az aprópecsenye. A melleket felszeletelem, párosával szó­jamártással bedörzsölve becsomagolom, és beteszem a mélyhűtőbe. Ebből aztán tudok csinálni natúr-, gombás vagy lecsós szeletet, bármit. Ha panírozok, akkor nem tudok fél tojást felhasználni - mit csinál­jak a másik felével? Bekeverem galuska­tésztának, beteszem egy kaviárosdoboz­ba, aztán be a mélyhűtőbe, és amikor levest főzök, akkor csak beleszaggatom. Vajat használok, nem margarint. A kacsa-és a libazsírt szeretem, disznózsírt azon­ban már nem engedek be a házamba. De például a hagymát is vajon párolom fran­cia szokás szerint. Gyümölcs mindig van itthon, meg kávé és cigaretta. Este pedig megiszom egy pohár vörösbort, az hozzá­tartozik az életemhez. Vasárnap viszem a süteményt a lányoméknak, karácsony másnapján pedig magam köré gyűjtöm a családot: tizennégyen ülünk az asztalnál.

- Befőzni szokott?
- Jókai szerint az a jó háziasszony, akire rá lehet szögezni ősszel az ajtót, és ta­vaszig nem kell hogy kijöjjön, mert ott a vendelyben a zsír és a hordóban a káposz­ta. Régen tettem el rumos meggyet, ren­geteg savanyúságot, ma már csak barack­lekvárt főzök, mert egyáltalán nem lehet jó baracklekvárt kapni. És szilvalekvárt készítek: nem főzöm, hanem sütöm. Be­leöntöm a tepsibe, megöntözöm kis ecet­tel, és fedő nélkül sütöm hat-nyolc órán át. Utána 15 percig kevergetem - olyan lesz, mint Mari néni lekvárja vidéken. A li­bamájat viszont ma már nem sütöm, ha­nem dunsztolom: beleteszem egy csa­tos üvegbe, sózva, borsozva, és ahogy a nagymamám, vízben kidunsztolom. Utá­na 350 °C-os zsírral leforrázom, ettől lesz kérge. Nagyobb lesz a máj, mint újkorá­ban, mert nem sül össze, hanem magá­ba szívja a gőzt.

- A napokban jelent meg a legújabb sza­kácskönyve, Kedvenceim címmel.
- Az ötszáz legkedvesebb receptemet vá­logattam ki, de tíz új étel is került bele. Több ezer receptet néztem át, ami mind a fejemben van; fölismerem, ha lopnak tő­lem. Nem fair, de nem szólok érte. Meríte­ni csak idegen nyelvből lehet, ám ott sem egész recepteket, csupán alapötleteket. De még ma is tanulok új dolgokat. Most jöttem rá például 83 évesen, hogy a gesz­tenyemassza összedolgozásának az a tit­ka, hogy együtt kell átnyomni a masszát és a vajat, nem külön kézzel belenyom­kodni. Meg lehet találni a jó minőségű masszát a boltokban.

- Van törzshelye?
- A legkedvesebb helyem a Róma Ételbár a Csalogány utca és a Horvát utca sarkán. Harminc éve ugyanolyan isteni koszt van, ugyanolyan olcsók az ételek. Tipikus koc­kás abroszos étterem, házias ízekkel. Se­bestyén Cicánál én még soha nem ettem rosszat, ahogy Alice-nál sem a Remízben. De rendszeresen járok a Szép Ilonkába és az Apor Vilmos téri, Nefrit nevű kínai ét­terembe is: olyan ropogós kacsamellet sehol nem kapsz, mint ott. És szoktam a McDonald'sban is enni, például rákot vagy mexikói tortillát. Van viszont szá­mos nagynevű hely, ahova nem megyek, annyira rosszat adnak.

- Igaz, hogy a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni?
- Amikor férjhez mentem, odaálltam az apám elé, hogy adjon nekem tanácsot. Mire ő gondolkodott kicsit, és azt mond­ta: ide figyelj, ha valamit kérsz a férjedtől, soha ne vacsora előtt kérd, hanem egy jó vacsora vagy ebéd után. 

Éhes férfitól soha ne kérj semmit."

A teljes cikk a Magyar Konyha Online oldaláról van.

Rántott lila pereszke sült édesburgonyával

Ismét egy gombás recept, mert hát ősz van

és ennek van itt az ideje.

Igen szép mennyiségű lila pereszkét kapott

a ház Ura és amellett, hogy lett belőle

rántotta és BAKONYI BETYÁRLEVES,

elkészült ez is...nagyon finom lett.

Hozzávalók:

-lila pereszke (jelen esetben)

-liszt

-tojás (sóval, borssal)

-zsemlemorzsa-a forgatáshoz

-édesburgonya

-olaj/kókuszolaj/zsír-a sütéshez

-TARTÁRMÁRTÁS (katt. ide :)

Kezdem a gombával: mint ahogy azt is megénekeltem már

(Kománémnak hála), hogy mielőtt panírozni kezdeném

a gombát, pácolom egy napot (de egy pár óra is elegendő)

és sokkal-sokkal finomabb lesz a végeredmény.

A páchoz olaj kell és valamilyen fűszer(keverék),

nálam most magyaros-ebbe forgatom a megtisztított

fejeket és teszem el pihenni. :)

Ezután kezdem csak majd a panírozást, aztán a sütést.

(A panírozást nem írom le újra...vagy mégis:

először lisztbe, utána a felvert tojásba, majd a prézlibe

forgatom a rántani valókat
-ez a klasszikus panírozási mód.

A kész gombákat bő olajban kisütöm, majd mennek utánuk
édesburgonyáék, pár percre.

Az édesburgonya esetében nem nagyon van szükség nagy

előkészületre-víz alatt megsúrolom, héjastól felcikkezem,

majd (lényegesen rövidebb idő alatt, mint a sima

krumpli esetében) kisütöm (most olajban).

Szóval, nagyjából ennyi.
Vagyis annyi, hogy maga a lila pereszke egy csodásan
finom gombaféle, ez nem is volt kérdés, hogy finom lesz.
Ami új volt, az az ehhez készült köret, az édesburgonya
-tartottam ugyanis attól, hogy a 2/3-nál nem fog
sikert aratni, de tévedtem!

 "Az édesburgonya, vagy batáta a szulákfélék családjába
és a hajnalka nemzetségbe tartozó növény,
melyet főként gyökérgumójáért termesztenek,
de fiatal levelei is fogyaszthatóak.
Neve ellenére rendszertanilag nem rokona a burgonyának,
csak a gumói alakja hasonlít rá.
Az édesburgonya a fejlődő országokban igen gyakori táplálék,
magas a C-, B2-, B6-, valamint E-vitamin tartalma,
gazdag olyan ásványi anyagokban mint a kálium,
a réz és a mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma 
és neve ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják.
A gyökérgumó húsának színe fajtától függően lehet fehér,
narancssárga, sárga, lila, rózsaszín vagy vörös is.
Készítenek belőle lisztet, keményítőt és szeszes italt is.
Felhasználható köretnek, süthető, főzhető, grillezhető,
de akár édes süteményt is lehet készíteni belőle."

okosság-forrás