Oldalak

2013. november 24., vasárnap

Császármorzsa...

smarni, grízsmarni, Kaiserschmarrn, cicvara, csicsvara.
A császármorzsa egy osztrák eredetű, zsírban sült tésztadesszert. 
A bécsi konyha legismertebb édessége, mely a volt 
Osztrák–Magyar Monarchia országaiban a mai napig népszerű étel.
A császármorzsa eredetére két köznépi legendát ismerünk, 
az egyik szerint Erzsébet magyar királyné, 
azaz Sisi hercegnő udvari szakácsa készítette először 
a császári pár számára, a másik szerint 
maga Ferenc József találmánya. 
Eredeti nevét valóban a császár után kapta, mely 
szó szerinti fordításban császármorzsát jelent.

Alapvetően palacsintatésztából, zsíron történő pirítással készül, 
Ausztriában liszttel, hazánkban általában búzadarával készül. 
Porcukorral meghintve, lekvárral fogyasztják.
Hozzávalók:
(desszertnek 3 bőséges adag lesz)
-25 dkg sütemény liszthez
-0,5 l tej
-10 dkg kristálycukor
-5 dkg vaj (igazi)-a sütéshez
-4 egész tojás
-csipet só
-mazsola-opcionális; ugyanis ebben az esetben én alkotom azt az 1/3-ot,
aki nem szereti az ételben a mazsolát; sajnálom, így lesz kisebbség a 2/3-ból  :)))
-2 ek vanília aroma -szintén opcionális, de nagyon finom lesz tőle!
Az egész tojásokat a cukorral és csipet sóval fehéredésig,
habosra keverem, ezután beleöntöm a tejet, majd a lisztet.
3 részletben, nagyobb méretű palacsintasütőben készítem, 
innen biztos, hogy nem fog kilógni. :)
Vajat olvasztok fel a serpenyőben és közepes tűznél aranybarnára sütöm a tésztát,
amit közben két fakanál segítségével kicsit megtépkedek
(amikor az alsó fele már összeállt, mint a palacsintánál)
-alaposan süljön meg mindenhol, sőt, ha egy kicsit meg is kapódik
attól csak még finomabb lesz a végeredmény!
Tálalásnál porcukorral megszórom és ismét nem leszek autentikus, 
de most kékszőlő dzsemmel kínálom.


Tojásrántotta gazdagon

Na, nem hétköznap reggelre való,
amikor két indítás között
én is éppen hogy el tudok készülni,
hanem hétvégén, ráérősen, kényelmesen, 
amikor a vekker sem zörög
(nagyon korán)
...na, akkor készül ilyen Mifelénk!😊
Amik most belekerültek (1 főre):
-2-3 db tojás
-1 lilahagyma
-pici fokhagymás, chilis olaj ,és/vagy
-1 cikk fokhagyma
-1 vastagabb szelet chorizo kolbász
-pár db savanyú gomba (házi, Após szaktárs alkotása)
-csilipelyhes só(m)
-darált bors
-paillasse kenyér
Kevés olajon megpirítom a darabokra szeletelt chorizot,
kiszedem-majd a végén kerül vissza.
A hagymát szálasra vágom, a fokhagymát karikára, 
az olajra dobom, sózom és dinsztelem.
Ezután kerül vissza a chorizo,
beledarabolom a savanyú gombát,
ráütöm a tojásokat, borsot tekerek rá
és összesütöm az egészet.
A paillasse-t vastagabb szeletekre vágom és 
grill serpenyőben mindkét oldalát egy kicsit
átmelegítem.
A Jalapeno paprika csak a legvégén,
a tálalásnál kerül a rántottára.
Természetesen villás reggeli
...meg késes.
 😀

Csípős, sós sütőtök

Írtam már a tökmag "házasításáról" a chilivel, fahéjjal
és az olívaolajjal;
amit viszont a tél közeledtével egyre többször
el szoktam követni az nem más, mint a sütőtök
sós változatának elkészítése -szőröstől, bőröstől! :)))
Mivel ezt is csak a család 2/3-a eszi
(és a ház Ura nem tartozik a 2/3-ba),
a felét simán sütöm -a Királylánynak-, minden cicó nélkül,
a másik felét viszont magamnak,
jó alaposan befűszerezve
-az egyik legjobb őszi-téli nasi!
Nagyon nagy leírás nem szükségeltetik hozzá:
kell egy szép darab sütőtök 
(anélkül azért elég nehéz lenne kivitelezni)
-amit alaposan megsikálok, darabokra vágok,
tepsibe rakom. A sima részeit úgy hagyom,
a magos felét viszont bevagdosom és innen következik 
a finomság létrehozatala:
minden magot benne hagyok!
Ugyanis ettől lesz sokkal másabb a textúrája, 
lényegesen finomabb a végeredmény, mintha
sima sütőtököt ennénk!
(Félreértés ne essék, nem áll szándékomban lealacsonyítani 
a sima sütőtököt, hiszen nagyon nagy kedvencünk úgy is!)
Jelen esetben fokhagymás, chilis olaj kerül rá
(de tökéletes a sima olívaolaj is);
erre jönnek a fűszerek 
(így ugyanis jobban rajtamarad a sültön):
a chilipelyhes só(m),
darált bors és
őrölt fahéj.
Előmelegített sütő, 180 fok, 1 óra.
 Slussz. 
Ennyi pont elég ahhoz, hogy sokkal magasabb 
szintre emeljük az egyszerű sütőtököt.
Nem véletlenül, a népi gyógyászatban is előkelő helyet
vívott ki magának-számos betegségnek
vették már elejét őseink is vele.
És igen, a saját részemet már a tepsiből elkezdem kienni
-a Csemete 10 percenként jön ki egy-egy újabb adagért.
Ha pici furfanggal, apró praktikákkal többen szoktatnák
a gyermekeiket (is) ilyesfajta ételek fogyasztására,
sokkal kevesebb betegség kerülgetné télvíz idején Őket (is)!
:)))


2013. november 19., kedd

Burgonya gratin

...alias francia rakott krumpli,
csőben sült burgonya
-a fokhagymás tejszínben megsült csoda.
 A burgonya gratin elvileg köretnek számít, de nagyon kiváló tud lenni 
ilyen hűvös, semmilyen estéken, mint amilyenek mostanában már vannak
(ráadásul pont jó, hogy kettesben voltunk a Királylánnyal, 
mert hát ebben nincs hús! :)))
Hozzávalók:
-1 kg krumplihoz
-5 dl tejszín (NEM főző, rendes :)
-2 gerezd fokhagyma
-reszelt szerecsendió-elég rendes mennyiség
-jó sok frissen darált bors
-4+2 tk átszitált ételízesítő
A megtisztított krumplit felszeletelem.
Akkora tepsit keressünk, amiben kényelmesen el fog férni minden, 
csak mert közben ki nem fogunk tudni belőle szedni 
és nem szerencsés, ha a tejszín sütés közben kibugyog.
Az egyik fokhagymával alaposan bedörzsölöm a tepsit
(fokhagymanyomóval belenyomom, így egyszerűbb);
a tejszínbe pár mozdulattal belekeverem a fűszereket
és a másik átnyomott fokhagymát;
a krumplit 4 tk ételízesítővel megszórom, átforgatom, hogy 
mindenhol érje, elrendezem a tepsiben, hogy szépen fedjék egymást
és ráöntöm a fűszeres tejszínt.
Előmelegített, 180 fokos sütőbe teszem -lefedve- 1 órára.
Én ebbe sajtot nem teszek (de lehetne), szerintem így is tökéletes,
viszont még egy szentségtörést el szoktam követni
...ehhez is savanyúságot eszek!
;)))

2013. november 17., vasárnap

Mángold

fokhagymával és szalonnával
...ami egyébként egy köret, de a kis kecskéknek simán lehet főétel!
Az Anyukám éppen el akarta pakolni a hatalmas tál zöld-ség valamit
amikor beléptem a konyhájába (nem előlem pakolta! :), 
azzal a címszóval, hogy adagokban a fagyóba teszi 
és ha kell nekünk, vihetünk belőle.
Jó, na de mi ez?
Majd megkérdezi attól, akitől kapta!
(Na de honnan vette akkor a receptet???)
Egy adag elkészítve a gázon hevert (parlagon) -pechére-, 
mert ami zöld, arra én alacsonyan repülök rá.
Na szóval, a valami tálalva
-és most csak a tálalás az én művem! :)))
Hozzávalók:
-1 nagy csomó mángold-levélhez
-2 közepes fej vörös-, vagy lilahagyma
-szalonna
-4-6 gerezd fokhagyma-ki mennyire szereti (Mi nagyon :)))
-só, bors, ételízesítő
A mángold leveleket csíkokra vágta és sós vízben előfőzte.
A szalonnát felvágta, kisütötte a zsírját és ki is szedte a szalonnát.
Erre került rá a szálasra vágott lilahagyma,
a vágott fokhagyma, pici ételízesítő, bors,
majd a lecsepegtetett mángold és összesütötte az egészet
-a szalonna taréjok mellé kerültek a tányérra.
A mángoldnak -miután félig elő van főzve- már nem kell sok idő, 
hogy készen legyen, úgy jó, ha még inkább ress állagú!
Ismét nem hibázott a gasztroblogger Édesanyja, 
csak mert annyira finom -fogalma sincs mit- készített,
hogy itthon ültő helyemben lapátoltam magamba 
az egész családnak szánt valamit!!!
(Mentségemre szóljon, hogy amikor viszont csokiról van szó,
 hősiesen mondok le a részemről és adom azt át 
a fennmaradó 2/3-ad számára! :)

Pár szó a mángoldról:
A mángold a disznóparéjfélék családjába, a répaformák alcsaládba 
tartozó konyhazöldség, legközelebbi rokona a cékla. 
Nevezik leveles répának is.
Lágy szárú kétéves növény, az első évben a gyökere és lombozata, 
a második évben a magszára fejlődik ki, 
azonban mivel konyhai célra leveleit használjuk, 
általában az első évben leszüreteljük őket.
Formája egy megnyúlt kínai kelhez hasonlít.

Tavasz végén vetik és júliustól késő őszig növeszt ízletes leveleket.
Az íze a spenóthoz (paraj) hasonló, de annál erőteljesebb. 
A levelekből általában a spenóthoz hasonló főzeléket készítenek, 
a levélnyelek pedig a spárgához hasonlóan használhatók fel.
A mángoldnak magas az A-, B1-, B2- és C-vitamin tartalma, 
ezen kívül cukrot, pektineket, szerves savakat (oxálsav, almasav, citromsav), 
foszfort, káliumot, kalciumot, vasat és magnéziumot tartalmaz.
A passzírozott levelek kis téglácskák formájában fagyaszthatóak anélkül, 

hogy ízükből vagy vitamintartalmukból veszítenének
és így télen is „friss” alapanyagot biztosít a főzelékekhez.
Forrás:wikipedia


2013. november 16., szombat

Aioli mártás


A klasszikus
változathoz csak és kizárólag olívaolaj, fokhagyma, só és citromlé szükséges.
Na és persze egy kis idő és türelem (pont, mint a házi majonéz készítésnél :).
Hozzávalók:
-10 gerezd fokhagyma
-3 dl olívaolaj
-1 tk nagy szemű tengeri só
-pár csepp citromlé, ízlés szerint

A modern
változat ellenben elég rendesen fel van turbózva a klasszikushoz képest, 
ugyanis ennek az alapját már majonéz alkotja 
és nagy titkot nem árulok el azzal, hogy nem bolti majonézről van szó!
Az aioli a marseille-i konyha fokhagymás majonéze; 
Provanszál nyelven ai = fokhagyma és oli = olaj szóból tevődik össze.
Hozzávalók:
-10 gerezd fokhagymához
-fél citrom, vagy lime leve
-3 dl olívaolaj (jó minőségű, de nem feltétlenül kell extra szűz)
-1 tk nagy szemű tengeri só
-1 adag majonéz 
A kész aioli mártást -ha nem használjuk fel azonnal- 
hűtőszekrényben tároljuk!!!
Ha a nyers fokhagymát kettévágjuk és kiszedjük a közepéből 
a zöld színű csírát, könnyebben lesz emészthető!
És hogy mikhez is jó ez az öntet?
Például halakhoz, párolt zöldségekhez, grillezett ételekhez,
tapas-hoz mártogatósnak, salátákhoz.
És még egy ötlet: 
ha a majonézes aioli mártáshoz hozzákeverünk 
4-5 szardellafilét, máris megkapjuk a 
cézársaláta öntetét!  
:) :) :)
A házi majonézről...
Hozzávalók:
-2 tojás sárgájához-ami friss legyen!,
-5 dl olaj......




Dulce de leche (Karamellkrém)



Hogy kis hazánkban (vagy inkább csak a környékünkön???
miért nem lehet konzerv-dobozos sűrített tejet kapni, 
nem tudom, pedig igen régen hazánkba költözött már 
többek  között a nagy piros-kék üzletlánc is és hát náluk
(a Honukban) van ilyen a polcokon?!
Ugyanis évekkel ezelőtt már Nigella anyánk is készített ilyet
-csak mivel Ő közelebb lévén a nagy Angol szívcsakrához,
(hogy idézzem méltán híres Bloggertársném szavait :)))
természetesen konzerv-dobozos formában és azt vízfürdőben készítette.
Nem baj, addig kutattam (ismét:), míg találtam leírást is.
És nem is nevezném receptnek, ugyanis csak maga a sűrített tej kell hozzá.
Amíg a sütő 200 fokra melegszik:
a 3 tubus sűrített tejet jénai, vagy kerámia tálba nyomom,
-azt pedig egy nagyobb tepsibe teszem-,
vizet forralok, azt a tepsibe öntöm úgy, hogy több,
mint a feléig érjen a tálnak.
Az egészet letakarom tripla réteg alufóliával,
majd a sütőbe téve félóránként átkeverem;
(ha a vizet pótolni kell a tepsiben, utána öntök!)
2,5 óra kell neki, majd hűlni hagyom és 
üvegbe kanalazom a csodás krémet.

(Sűrűsödni fog, nincs aggódás! :)
És hogy megint csak nem tudtam nyugodtan 
ülni azon a bizonyos felemen, nem számít, 
tökéletes lett a végeredmény
-sűrű állag, halvány barna szín, elképesztő illat
és az íze...mmmmm!
A következő adag gázon fog készülni, vízfürdő fölött
-próba, cseresznye! :)))
Dulce de leche-kipipálva! :D

2013. november 15., péntek

Pestos burgonyasaláta

Hozzávalók (3 főre):
-0,5 kg újkrumpli-lehetőleg, de ne dőljünk kardnak, ha pont ősszel nem ilyenből készítjük
-10 dkg aszalt paradicsom, olíva olajban eltéve
-0,5 lime leve
-darált bors-pár tekerés, ízlés szerint
-1 tk chilis show
-az aszalt paradicsom olaja, a legvégén-mindet fel fogja venni a krumpli
-1 adag zöld pesto -annyi változtatással, hogy most chilis show és (dió helyett)
sózott kesudió került bele, viszont SAJT most NEM
A krumplit kockára vágom és sós vízben megfőzöm.
A vizet leöntöm róla és egészben hozzákeverem
az aszalt paradicsomokat, lefedem-egy kicsit hagy puhuljon.
Elkészítem frissen a pestot:
a fokhagymát a chilis show-val összezúzom,majd
belekerül a petrezselyem zöld, az olíva olaj és a kesudió is.
Az aszalt paradicsomos krumplit összeforgatom a pestoval
(amennyire lehet, óvatosan), poharakba adagolom;
a végén mindegyik adagra csepegtetek a lime levéből,
az aszalt paradicsom olajából
és azon melegében nekilátunk falatozni! :)))
Mennyei lett!
Sárréti Chilifarm 



2013. november 14., csütörtök

Camembert fügével...

...vagy füge camembert-rel!   :)))
Csak mert ez is úgy kezdődött, hogy barangoltam,
nézelődtem...kerestem valamit, ami "alkalmibb".
Találtam és mondhatom
igen kellemes előétel lett belőle!!!

Hozzávalók:
-1 doboz (diós) camembert/fő
-2-3 db friss füge/fő
-Ponti Glassa (balzsamecet sűrítmény)
-mentaméz
-darált színes bors-a sajt tetejére
-pár szelet pirítós-bagettből, paillasse-ből
A sajtot tálra teszem, pici borsot tekerek rá 
(éppen csak, hogy pikáns legyen);
a fügéket felvágva mellé pakolom,
mentamézet tekerek az egészre és
balzsamecet sűrítménnyel megöntözöm.
Telitalálat!!!
A füge segíti a szervezet méregtelenítését, 
erősíti az immunrendszert, 
kiegyenlíti az esetleges túlzott savképződést, 
mely reumát és fejfájást okozhat.  
Káliumtartalma adja tápértékét, 
emiatt jó hatással van a szívre és a keringésre.



2013. november 10., vasárnap

A Sárréti Chilifarmosok Miskolcon

Na szóval, Miskolcon csokoládé fesztivál volt
-nagy ügy, a csokit bár szeretem, nem mennék érte nagyon sokat!
Na de a csípős paprika nálam nem képezi vicc tárgyát
(pont, mint a savanyúság kérdés) 
-Sárrét két napra Miskolcra költözött!
Én mesüge, meg majdnem lekéstem Róluk
-de csak majdnem! :)))


Vasárnap reggel, a Gyerekkel a "hónom alatt",
(vagy lassan már én az övé alatt :)
berobogtam a Plázába, majd miután 
egy kicsit kifújtam- és gatyába ráztam magam
(mert hát csak nem találkozik minden nap az ember lánya 
egy ismert és híres Kézműves Mesterrel :)))
eléggé megszeppenve megálltam a standjuk előtt,
(mint egy első bálos)
elismerésem gyanánt remegő kézzel átadtam szerény
ajándékomat és közöltem, hogy én lennék 
a Csont nélkül...csak egyszerűen  blog írója. :)
Viccet félretéve, 
ugye, milyen szép pakkal sikerült hazaállítanom?
És még a ház Ura sem tolt le, hogy 
megint miket shoppingoltam össze?!
Van a szerzeményeim között:
Füst az üstben
Barbecue szósz
Paradicsommal, hagymával, különféle borsokkal,
kakukkfűvel, oregánóval és füstölt cayenne borssal.
(ami egyébként önmagában is igen nagy kedvenc)
Úgy gondolom, ez egy nagyszerű "barátság" kezdete lesz! :)
Sültekhez, tésztás ételekhez/ételekre, pizzára, kenyérlángosra ajánlják.

Aszalt koktélparadicsom
Koktélparadicsom sózva, aszalva
és ami a lényeg, olívaolajban, pici bazsalikommal eltéve!
Nem is kell túlcifrázni
-ehhez máris van ötletem; 
egyszerű, letisztult, finom-majd posztolom! :)
Chi-lee
A szósz alapját sárga körte paradicsom és
Trinidadi Skorpió alkotja.
Kérdezik, hogy elég bátrak vagyunk -e? :)
Ugye mindenki látja a felkiáltójelet az elején
-innen kezd komolyodni a csípősség fogalma?!  

Finchili
Jalapeno paprika ecetes lében;
enyhén csípős
(tényleg kellemes, ezt még a ház Ura is megeszi) 
és tényleg fogságba ejt az íze! :)
(Ilyet vettem a múltkor is; az első üveget sacc 2 nap alatt termeltem be, 
a másodikkal már sokkal óvatosabb vagyok-beosztom! :)))

Chilis show
Fűszer só, amihez a nyers, darált chiliket
-Thai Sárkány és Bolgár Répa-
keverik a sóval.
Mindenféle ételhez ajánlják.

na és ami szerintem VÉGRE kitölti a kis hazánkban lévő űrt
(sok is a fekete lyuk :))) az
Édes, füstölt fűszerpaprika
olyan illata van, még zacskón keresztül is, hogy az ember
azonnal képes beleszerelmesedni!!!

És még mindig nem ejtettem szót az 
igen nagyvonalú kiszolgálásról !!!
Sándor, hálás köszönet, ismételten!!!

Azután, ami ezek után jön,
az a puding chili próbája-az evés!
Na és a megosztás!!
Na és a további vásárlás!!!
Mert hát akit egyszer már a
mozdony füstje megcsapott...
:)  :)  :)  :)  :) 
A fotók mindegyike a Sárréti Chilifarm tulajdonát képezi!


2013. november 9., szombat

Sült oldalas, a hagyományos

Hozzávalók:
-1,5 kg oldalas-nagyon szép, hosszú darabokra sikerült szert tennem
-3 nagy fej vöröshagyma-karikára, vagy szálasra vágva; mindegy, a végére teljesen szét fog benne főni
-6-8 gerezd fokhagyma-megpucolva, de egészben hagyva
-1,5 ek só-annyi lapos kanál, ahány kiló a hús
-őrölt bors, ételízesítő
-3-4 ek zsír-ezt csak ezzel készítsük és az inkább legyen mangalicából!
a hagymás krumplipüréhez:
-krumpli
-vöröshagyma
-olaj
-só
-bors
-reszelt szerecsendió
Az oldalast nagy lábasba teszem a zsírral, felöntöm 3 dl vízzel, 
rászórom a hagymát, a fokhagymát, 
a sót és fedő alatt teljesen puhára főzöm-1,5 óra.

Ekkor a fedőt levéve róla zsírjára sütöm és innen már 
maradjunk is mellette, mert leéghet. 
Ha lesült az egyik oldala, megszórom ételízesítővel, 
megfordítom, azt is beszórom és pirítok azon is.

Hozzá most sült hagymás krumplipürét
(aminek le nem írom az elkészítését,
de ha valakinek mégis hiányozna,
itt megtalálható a leírása! :))) 
és az Após-szaktárs féle 
vegyes-vágott savanyúságot tálaltam.

Brownie

Van már fent brownie recept a blogon; 
és nem is annyira az újdonság varázsa, 
-mert sokszor készítek ilyet-
inkább, hogy egy rendes anyuka legalább hétvégén 
süt valami finomat a családjának, ráadásul
én meg a fejemhez kapván, hogy 40 perc múlva
lesz valami finom, nekiláttam!
(És míg sül, ki is lehet teregetni a 42. adag mosott ruhát! :))) 
Hozzávalók:
-30 dkg kristálycukrot
-4 egész tojással kikavarok (habosra)
-20 dkg igazi vajat kis lábasban felolvasztok és
-2 tábla (20 dkg) jó minőségű csokoládét olvadásig keverek benne-a masszához öntöm
-10 dkg süteménylisztet
-0,5 zacskó sütőport
-2 tekerés sót és
-10 dkg durvára tört natúr mogyorót szintén a tésztába keverek
Ha csak sózott mogyorónk van, nem kell plusz só bele!

Előmelegített sütő, 160 fok, légkeverés, 40 perc
-a közepének kifejezetten lágynak kell lenni, 
mert ez a sütemény úgy finom és fog még szilárdulni hűlés közben!
Anyám, borogass-hibátlan! ;D

Fokhagymás, chilis olaj


Hozzávalók:
-jó minőségű, friss chili paprika-szerintem ebből jobb a végeredmény
-pár gerezd fokhagyma
-olíva olaj-szintén nagyon jó fajta, nehogy silány étolajjal elrontsuk az egészet
-szárított chili pehely-pár tekerésnyi
Miután mindkét összetevőt felapróztam, 
üvegbe teszem és felöntöm az olajjal.
Így hagyom állni 4-5 napig, sötét, hűvös helyen 
(de nem hűtőben!), majd leszűröm,
a kiöntő üvegébe öntöm és még egy kis szárított chili pelyhet tekerek bele
-egyrészt biztos, ami fix alapon, 
másrészt, hogy tudjam, mi van az üvegben!
Kiürítés után azonnal kimosandó! :)))
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Mert vagy a feledékenység jár a korral, vagy a bőség zavara, 
ami a spájz polcon uralkodik,
de sokszor jó tudni később is, miben mi lakozik! :)))
 

Rozmaringos ecet



Hozzávalók:
-0,5 liter alma, vagy mézes alma ecet
-2-3 szál friss ág rozmaring
Felmelegítem az ecetet, de nem forralom, beleteszem
a darabolt rozmaringot és így hagyom kihűlni.
Miután ezek -nálam- elég gyorsan el szoktak fogyni,
a rozmaringgal együtt teszem üvegbe.
Fantasztikus illatú és aromájú ecet salátákhoz;
ehhez viszont az kell, hogy szeressük, vagy megszeressük 
magát a rozmaringot mondjuk
vagy éppen az egyik legnagyobb kedvenccé avanzsált