"A tűz él. Aki a tüzet figyeli, sosem unatkozik. Az a háziasszony, aki a tüzet szítja, sohasem unja el magát. A tűzhely mellett töltött órákat nem érzi afféle üresjáratnak, mint azok, akik bekapcsolják a villanyszerkentyűt, aztán csak álldogálnak tétlenül. És ha a tűz szítását rábízhatja a csuklójára, a lengő tollak ritmusára még azt is végiggondolhatja, miként igazítsa a családfő ügyeit és dolgait."
2021. november 28., vasárnap
Tejfölös gombaleves
Advent első vasárnapja
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!
2021. november 1., hétfő
Házsongárdi temetőben
Egy délután a zajtól messze szöktem,
s az életemet mentem kipihenni
a Házsongárdi öreg temetőben.
Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
Olyan lélek-csitító volt a csend:
a némaság és a néma ajkú holtak.
Akkor láttam: a fényvirágos álmok
amik a lelkem szent csodái voltak,
halottak lettek: néma ajkú holtak.
És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz,
s a hervadásban meglassul a vérem,
akkor az őszt majd könyörögve kérem.
A holtaktól megirigylem az álmot,
s cserébe nyújtom minden álmomat
hogy én legyek az őszi csendtől áldott.
S meglátom majd: bűbájos álmaimmal
az életemet nagyon tele szőttem…
s megállok ismét kissé megpihenni
a Házsongárdi temetőben.