Oldalak

2018. augusztus 26., vasárnap

Lassan sült császárhús

.
Hozzávalók:
-jelenleg egy 2,5 kilós császárhús, egyben
-fél tábla füstölt, sózott szalonna
-8-10 közepes fej hagyma
-8-10 gerezd fokhagyma
-nagy szemű tengeri só
-frissen darált fekete bors
-rozmaring
-kakukkfű

A bőrös császárhúst leöblítem, alaposan áttörlöm,
a bőrös felét szikével beirdalom, (jó pár éve
tartok külön erre a célra itthon szikét-sokkal
eredményesebb bármilyen késnél :)
majd mindkét oldalán alaposan sózom, borsozom.
Gáztepsiben fog elkészülni az alany, ugyanis kifejezetten
 egyben szándékoztam hagyni a húst. :)
A tepsibe -a hús alá- kakastaréj kerül, ráfektetem
a húst, megszurkálom pár helyen, ahová is félbevágott
fokhagyma gerezdeket rakok, megszórom
zöldfűszerekkel, köré és rá szálasra vágott hagyma-,
végül a tetejére szintén kakastaréj kerül.
Slussz.
Ugyanis a hús pont annyi vizet és zsírt fog magából
kiengedni, amennyi több, mint elég-még a körethez is!
A sütőt jelen esetben 90 fokra állítottam, légkeveréssel,
mégpedig két dolog miatt. Az egyik az idő (állandó :)))
hiánya-, a másik pedig a kíváncsiság volt.
A hús ugyanis vendégsereg elé került az asztalra,
de mivel hátköznapot írtunk akkor és másnap is munka
volt, valamit ki kellett agyalnom-ez lett belőle...
8 óra lassú sütés/párolás után így nézett ki a szépség
-vajpuha állag, már az éjszaka folyamán valami csodás
illat, az egész lakásban...mmmmm. :)
Ja, majd el felejtettem, hogy a munka java éjszaka
zajlott, amikor is én úgy aludtam, mint a mormota! :)))

Másnap délután folytatódott a folyamat
(addig megpihent kicsike),
a sütőt előmelegítettem 200 fokra, légkeveréssel és
kb. 1-1,5 órára került még vissza a császárhús.
Hozzá főtt krumpli készült, amit a hús zsírjában
kisült hagymával törtem meg...tulajdonképpen
hagymás tört krumpli lett ez is...jó féle. :)
Ez lett a vége...több fotó most sem készült, ilyenkor
szinte már lehetetlen fényképezni, örülök, ha tálra
kerül minden és nem marad le semmi! :)))

Körtebefőtt

Ahhoz képest, hogy tavaly
szeptember elején lett elrakva az
akkori adag körtebefőttünk,
most egy hangyányival előrébb tartunk
...minden gyümölccsel
(2 hete raktam el ezeket).
És bár jelen termésünk harmada lett
a tavalyinak,
mind egy szálig el lett rakva
...az ínséges téli időre. :)
Hozzávalók:
-10 kilónyi frissen szedett körte
-2 csomag Dr Oetker befőtt tartósító
-3 liter víz
-1 kg cukor

Az eltevés módja idén változott egy kicsit,
úgyhogy kezdem azzal, hogy a vizet felforraltam
a cukorral és a befőtt tartósítóval, majd teljesen
kihűtöttem.
Ezek után elég volt leszedni a körtét, hámozni,
a magházat eltávolítani, negyedelni és felhasználásig
egy kis citromos vízben áztatni
-8 kiló lett a tiszta súly.
Az alaposan kimosott üvegeket jó szorosan
raktam körtével, felöntöttem az előzőleg elkészített
lével, lenyomó került mindegyik üvegbe
(ez biztosítja, hogy a zöldség, vagy gyümölcs
a lében maradjon és ne úszkáljon a lé fölött, amitől
meg is barnul), lapkával szorosan lezártam az
üvegeket, majd befőzőautomatába kerültek,
90 fokon, 30 percre.

És bár a tartósító miatt egyáltalán nem lett volna
indokolt az automata dunsztolás, de mivel a körték
nem lettek előfőzve, az automatában így pont
annyit puhultak, amennyit egyébként előfőzés
alatt puhultak volna...na, ezért IS automatáztam.
😀
18 db 7 dl-es üveg befőttünk lett. :)