Oldalak

2016. december 31., szombat

Adjon Isten minden jót...

Az idei (csenddel bőven átszőtt :) évet egy szlovákiai magyar
népköltéssel zárom és kívánok/kívánunk minden Olvasómnak békés,
boldog, szeretettel- és egészséggel teli, sikerekben gazdag új évet! :)
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg
Ez új esztendőben!
                                                                                               szlovákiai magyar népköltés
.

2016. december 18., vasárnap

A negyedik vasárnap...


Advent négy angyala
sorban megjött, s elment.
Szenteste csillaga
beköszön majd csendben.

Halkan jön karácsony...
- adventet követve.
Mosoly leng paláston,
mit angyal ejtett le.

Csillog rajt már a hó
- ezer égi csillag.
Nevetni volna jó,
énekelni vígan.

Terül lila lepel
óvón a világra.
Békét hint már szerte
mindegyik családra.

Szobákban gyertya ég,
ragyog minden ablak.
Lelkünkben békesség,
boldog a négy Angyal.

Szárnyaik széttárják,
ölelik a Földet,
hogy szívük háláját
mind a Földre öntse.
Balassa Katalin: Advent négy Angyala 

2016. december 11., vasárnap

A harmadik vasárnap...

Várom a havat, hófehéret, 
a száncsengőt, a nevetésed, 
piros sapkának fehér bojtját... 
kandallótűz meleget ont ránk.
Várom a téli nagy csodákat, 
feldíszített karácsonyfákat, 
narancs-fahéj illatú estet... 
békességet, nyugalmat, csendet!
Várom a családok mosolyát, 
a búcsút intő gondok sorát, 
a szívekbe költöző imát... 
mikor jön végre egy jobb világ?
Várom karácsony ígéretét, 
lelkekbe lopott szeretetét... 
várom, hogy ne csak egy nap legyen, 
várom: ne kelljen várni sosem!
Szabadi Lívia:A várakozás ideje

2016. december 6., kedd

Mese a Mikulásról


Erdő-mélyen farakás,
ott lakik a Mikulás.
Piros arca, mint kalács,
szakálla, mint a faháncs.
Csalogasd ki, énekelj,
mint kerengő hópehely.

Dalalj, dalolj havakat,
álmodj paplanod alatt.
Ne lesd meg a Mikulást,
rajta varázsos palást:
úgy látsz át a süvegén,
mint az ablak üvegén.

A puttonya fél vagon,
szánja vihar a havon,
éjszakába ne tekints-
meglesz reggelre a kincs.
Ott lakik ám a kalács
ízében a Mikulás.

Szeme, mint a hópehely,
hogyha csillog, énekelj!
A pék szitál, az ég szitál,
havas a rét, lisztes a tál.
Kalács készül, esik a hó,
nemsokára jön Télapó!

És ahol jár, hópihe száll,
hópaplan alatt a fűszál.
Az őz is csak keresgélget,
hol találna eleséget.
Fagyos ágra holló röppen,
szellő szárnyán szarvas szökken.

Nyúl is nyargal, róka is fut,
nem keresi merre az út.
Néz a mókus odújából,
ki-kijön és fázva táncol.
Fák között a hó keringel,
messziről egy szán csilingel.

Fenn a szánon ül Télapó,
teli a szán, jól látható.
Mennyi mindenféle játék,
mennyi tündöklő ajándék!
Ahol megáll, játékhalom
sorakozik az asztalon,
csokoládé, szaloncukor,
kisautó és bababútor.

Hát a pallón? Villanyvasút!
Kis vágányon kis vonat fut.
El-eltűnik a domb mögött,
pirinyó kis házak között.
Odakünn is vonat robog,
füstfátyola messze lobog. 

Szétterül az egész tájon,
oly szép, mint egy gyermekálom.
Kinn is fenyő, benn is fenyő,
sok gyerekszem mind nevető.
Néznek a szállongó hóra,
így gondolnak Télapóra.

Veress Miklós

2016. december 4., vasárnap

A második vasárnap...


Olyan hideg az éj most, mint a világ
maga... zúzmara-csillagok alatt fázik
a táj, megannyi haldokló lombvirág.
Az ablak páracsepegéstől ázik.
Mécsesre sóhajtott, kanócnyi vágy
a szeretet... ma kihűlt tenyerekbe
melengetné hamvát, s lenne újra: láng.

Jóságot kovászolna tett-kenyerekbe,
hogy a szív ne koldusként ülje csak itt
a sors asztalát. Hontalan szemeknek
kapuján belépne hazát lelni a hit,
mert bennük a lelkek csupán szellemek.
Kósza parázs voltukból szépséget gyúlna,
miként újra egybe fonódnának kezek,
s a belső templomokba nem fújnának
árnyékvakságot dúlt kedélyű szelek.

Miként magzat születik az anyaméhből,
lélegezni vágyik újra a béke. Olyan
tisztán emelkedne erővé a mélyből,
hová temetődött az emberporban.
E gerincet átjáró borzongásban,
a sötétség jelenéseiből hajnalt
derengne a remény. Ezen pokol-mában,
hol Lucifer nem csak kísértetként ballag,

gyufaszálnyi fény, Életet hozna, élni.
De viaszcsönd van. Halotti, fehér, rezzenetlen.
Krisztus zsoltárlapjai semmivé égni
így tudnak felnőttet játszó gyermekekben,
kik egymás Júdásai, bűnbak-gyurmák,
tüdejükből sátáni rákfene zuhog,
s a gyertyák álmait pernyékké fújják.
Steel: Adventi gyertya-álmok