2016. január 31., vasárnap

2016 a Majom éve

2016 február 8-án -a kínai horoszkóp szerint- belépünk a Tűz-Majom évébe.
Ezen csillagjegy energiái a kreativitásunkra, a belső erőnkre,
a jó tulajdonságainkra, a lelki fejlődésünkre lesznek pozitív hatással.

A Majom egy okos, találékony és szellemes kis állat.
A buddhisták egy bizonyos fokig tisztelik a majmot, ugyanakkor
őt tekintik a csalás jelképének.
A kínaiak a majmot eltökéltnek, okosnak és izgágának tartják, a szemükben
ő nem más, mint a gátlástalan elme szimbóluma.
A 2016-os majom éve igen kedvező lesz az új vállalkozásokhoz.
Ez az év megmutatja, hogy mindenki csak magára számíthat,
de a szerencse a bátraké lesz.
2016-ban bármi megtörténhet, kár is előre tervezni.
Ez a kis állatka mindent megkever, semmit nem vesz komolyan;
de éppen ezért, könnyebb lesz a kommunikáció a világban,
az emberek között pedig elsimulhatnak a feszültségek.
Minden mozgásban lesz.
A nagyvilág politikai feszültségei is enyhülhetnek és ha meg lesz
a közös akarat, egyezségek születhetnek.
Bőség lesz, de nem felhalmozás, egyezség, de nem nyugalom
a majom éve a kreatív embereknek kedvez, akik
újat, nagyot mernek álmodni, lépni.
Optimista év lesz, de egy kis hamisságért a majom nem megy a
szomszédba, pont ezért senki ne dőljön be a szép szavaknak!
 
A nagy sikerek két legfontosabb kulcsa:először,
a megfelelő helyen lenni, a megfelelő időben,
másodszor, kezdeni is vele valamit.
Ray Kroc

Lasagne

Ritkán szánom rá magam efféle pepecsnek mondott
munkára, mert valljuk be, több összetevős a dolog
...dehát, aki a konyhát választotta játszóteréül!? :)
És még valami, kísérletet sem teszek arra, hogy
kitálalva fotózzam az elkészült lasagne-t
-nem tudom szépen fotózni a rakott dolgokat-,
de ugye hihető, hogy nagyon finom lett?! :)
Hozzávalók
-24 lasagne laphoz (nálam ennyi, de tepsi-függő)
-ementáli sajt és
-parmezán-jó sok, mindkettőből :)
A leírásokat az elkészítés sorrendjében raktam fel.
egy adag sofrito:
-2 fej vöröshagymához
-2 szál szárzeller
-2 db sárgarépa
-olívaolaj
-5 dkg vaj
Az elkészítése ITT olvasható.
-1 kg marhahús, darálva
-sofrito (zöldség alap)
-reszelt szerecsendió
-2 babérlevél
-só
-darált bors
-életízesítő (de, csak ha szükséges :)))
-cukor (kell, a paradicsom miatt!)
-húsleves, vagy zöldség alaplé a főzéshez/hígításhoz
-1 kg paradicsom (nyáron :), vagy 2 doboz hámozott konzerv paradicsom (télen :)
-1 kg csiperke gomba (nem kellene bele, de mindenki így szereti felénk :)
-1 dl tejszín (30%-os)
Az elkészítése ITT olvasható.
-1 liter tejhez
-5 dkg vaj (igazi :)
-5 dkg liszt
-1 kisebb fej vöröshagyma
-1 babérlevél
-pár szem szegfűszeg
-só
-egész bors
Az elkészítése ITT olvasható.
 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És akkor már csak össze kell rakni a történetünket.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Közepes méretű tepsit kiolajozok (olívaolajjal), lerakok 6 lapot,
(képzeletben 3 részre osztom a besamelt és a ragut)
erre kerül egy réteg besamel, majd a ragu, erre reszelek
a sajtokból (jó bőven), erre újabb 6 lap kerül
...és ez így megy, amíg el nem fogynak a feltétek;
az utolsó réteg tészta legyen, erre már csak sajtokat reszelek,
még többet, mint a rétegek közé
(tehát összesen 4 sor tészta, 3 réteg).
A sütő alsó-felső fűtésen menjen, így kerül be a tepsi 45 percre,
majd kivétel után állni hagyom, legalább 20 percre.
(Addig akár a vasárnapi levest is kényelmesen el tudjuk fogyasztani. :)

Besamel mártás

A fehér mártásként is ismert szósz az öt alapmártás egyike.
Ha húsételhez használod fel, próbáld ki a sajtos változatát is
-érdemes elpepecselni vele az időt! :)
Hozzávalók:
-5 dkg vaj
-5 dkg liszt
-1 liter tej
-1 kis fej hagyma
-1 babérlevél
-pár szem szegfűszeg
-só
-bors
Ha a kész besamelmártásba belekeverünk 2 tojás sárgáját,
1 dl tejszínt, 5-5 dkg reszelt parmezánt és ementáli sajtot,
valamint csipetnyi cayenne-i borssal ízesítjük,
azt Mornay mártásnak nevezzük.
A tejet melegedni teszem a hagymával,
babérlevéllel, szegfűborssal, sóval, borssal
-ne forraljuk, csak jó meleg legyen-,
majd a tűzről levéve félreteszem, hagy álljon.
Nagyobb lábasban a vajat felmelegítem, habverővel
hozzákeverem a lisztet és szinte azonnal el is kezdem
hozzáadni a fűszeres tejet (mindig csak egy-egy szedőkanállal)
-kis lángon, folyamatos keveréssel, legalább 10 percet
főzöm.
A végén hígnak fog tűnni az elegy, de a tűzről való levétel
után is sűrűsödik még a mártás-ekkor is át-át keverem még!
Az ízesítés egyén-függő, én úgy szeretem, ha azért rendes
íze van már ennek is.

2016. január 30., szombat

Csirkepörkölt

...házi alanyból 😊
Azért nem mondom írom azt, hogy a nagykönyvben 
megírt módon-, vagy recept szerint készült,
mert elvileg nem kellene bele liszt, de azért nagyjából
ezt hívjuk annak, ami.
Hozzávalók:
-1 egész csirke (most 2,2 kg a szépség)
-1 nagy fej vöröshagyma
-1 kápia paprika
-mangalica zsír
-só
-őrölt bors
-ízvarázs
-őrölt csemegepaprika és
-őrölt, füstölt, enyhén csípős paprika

Bevásároltam igen szépnek mondható, teljesen
konyhakész állapotban a kosaramba kerülő, szinte
minden alkatrészével rendelkező házi csirkékből
-az egyikből rögtön ezt gondoltam kivitelezni.
Kevés zsíron megdinsztelem a szálasra összevágott
vöröshagymát, felöntöm kevés vízzel, belekerülnek a fűszerek,
5 percet főzöm, addig szétkapom a jószágot
...a feje kivételével, mert szerintem ez pont úgy néz ki,
mint egy régi időkből itt maradt
tollas dinoszaurusz, úgyhogy ez a kukában landolt. :)
A hagymás alapra pakolom a csirke-alkatrészeket, annyi
vízzel öntöm fel, amennyi ellepi és fedő alatt puhára főzöm.
Én viszonylag hosszú lével főzöm a pörkölteket, de ki-ki
döntse el, hogy mennyi levet hagy rajta.
Ha a hús puha, két lehetőségünk van: vagy lesütjük zsírjára,
vagy kevés liszttel behintjük, azt jól elkeverjük
és pár perc alatt készre főzzük a történetünket
(a liszt-ízt el kell főzni).
Mivel a csirke nagyon friss és nagyon házi, sokkal kevesebb
(fajta) fűszer kell hozzá és így is fényévekkel lett finomabb,
egy ipari pipinél...ez nem is kérdés!
😉
Köretnek a legkiválóbb hozzá a NOKEDLI, de tálalhatjuk
tésztával is, pl.: csavartcső, orsó, olaszcsavart, rövidcső
(amiken megtapad a szaft),
vagy az én egyik nagy kedvencemmel, makarónival,
vagy bucatinivel. :)
(Csak mert a legnagyobb -a No. 1- a csőtészta volt
...amíg meg nem szüntették. :)
Savanyúságnak valami szolid ízűt adjunk mellé,
ami nem nyomja el a finom csirke ízét, mondjuk 
buborkasalátát.
😊😊😊
 

Füstölt lazacos saláta

Az alapötlet a narancsos, csírás zöldsaláta volt,
annak is leginkább az öntet része, mert a lazachoz
(is) kiválóan illik a narancs és a citrom íze.
Hozzávalók:
-2 fej római-, jég, vagy vegyes (kevert) salátához
-10 dkg füstölt lazac
-pár szem koktélparadicsom
-1 kisebb fej lilahagyma
-2 db narancs
-1 citrom leve
-6 ek olívaolaj
-2 ek fehér szarvasgombás olívaolaj
-1 kk dijoni mustár
-pici só
-frissen darált bors
A narancsokat megmosom, a burkolatától megszabadítom őket
majd tál fölött kifilézem, mert a levére szükség van
(éles késsel kivágom a hártyák közül a gyümölcshúst).
A paradicsomokat kettévágom, a salátát ízlés szerint 
(most csíkokra) szeletelem, a lilahagymát vékony
félkarikára vágom, ezt sózom be egy nagyon kicsit.
 
A lazacot annyira nagyon nem is kell vagdosni, elég,
ha széttépkedjük, könnyen megy.
 
  A narancs felfogott levéhez öntöm az olajokat, a citromlevet
és a többi ízesítő hozzávalót, majd spirál habverővel alaposan
kikeverem az öntetet...ettől lesz sűrű, krémes a végeredmény.
 
A narancsot összekeverem a zöld-, a piros-, a lila és a 
lazac színű áruval,
  a salátát tálra rendezem és megöntözöm az isteni öntettel. ;)

2016. január 24., vasárnap

Mokaccino


Hozzávalók:
-1 adag eszpresszó kávé
-2 cl vanília szirup
-forró tejhab, vagy frissen felvert tejszín
-kakaópor és/vagy csokireszelék
A vanília szirupot a pohár aljába öntöm, erre főzöm rá
a kávét (imádom, hogy nem keveredik össze a két
folyadék :), majd egy kis frissen felvert, lágy tejszínt
kanalazok rá és díszítem ezzel-azzal. :)
... az én kávém, az én időm... ;)

Eszpresszó
A legtöbb kávés ital alapja.
7-11 gramm kávéból készítik, mely a tradicionális olasz sztenderd
szerint 25-30 mp alatt folyik le.
Jó elkészítve tömör, mogyoróbarna krém fedezhető fel
az ital tetején.
Mennyisége: 30 ml

2016. január 23., szombat

Tükörtojás

Szóval, ilyen (ebben a formában)
még nem volt a blogon
-egészen mostanáig.
Hozzávalók:
-6 egész tojás
-kevés extra szűz olívaolaj
+
-só
-frissen darált bors
+
-fehér szarvasgombás olívaolaj és
-csiliszósz
A palacsintasütőnél  magasabb falú serpenyőben szoktam
tojást sütni, mert ennek több hely kell, fölfelé is.
(A tojásokat egyenként töröm fel, ha tél van, ha nyár!)
A serpenyőbe annyi olajat öntök, hogy elterüljön az alján,
ebbe öntöm a tojásokat, vigyázva, hogy egyben maradjon
a sárgája, majd közepes lángon sütni kezdem.
Amikor a fehérje már szépen megalvad, kikapcsolom alóla a
lángot, fedőt teszek rá, ami pont ahhoz elegendő, hogy
a sárgája még folyjon, de a fehérje teljesen átsüljön.
Sót és borsot csak tálaláskor szoktam rászórni, ugyanis a
sótól foltos lesz a tojás.
Ezen kívül -szintén tálaláskor-, locsolok még rá egy kis
csiliszószt (imádom) és egy-egy pöttynyi szarvasgombás
olajat (még jobban imádom). :)))
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És természetesen van egy kis humor is a történetben.
A Sógoromtól kapott egyik karácsonyi ajándékomat
fel kellett avatni, de valami igazán belevaló dologgal
(a tojások ugyanis fürjtojások, a serpenyő átmérője pedig 12 cm) 
-ez lett belőle! :)))))

2016. január 22., péntek

Zsályás ananász-mojito

"Mozsárban, előzőleg kissé összezúzott zsályaleveleket
dobott a poharakba, friss ananászból készült pürét adott hozzá,
lime levet, cukorszirupot, Bacardi Goldot mérés nélkül, bőkezűen
(szerettük őt emiatt),
végül apróra tört jeget, díszítésnek újabb zsályalevelet,
ananászdarabkát.
Felhőtlen, mélykék egű, szelíden hűvösödő őszi este volt,
ittuk a mojitokat és éreztük, hogy az elménk feltisztul, megvilágosodik,
gyémántként ragyog, emlékezetünk acélozódik,
egész testünk-lelkünk percről percre erősebb lesz és fiatalabb.
Mindez a zsályának volt köszönhető, mi másnak,
bár nem zárható ki, hogy e csodálatos növény varázserejéhez
a generózusan adagolt rum is hozzáadott valamicskét.
Természetesen az alkoholos májkárosodás leghaloványabb esélye nélkül,
hiszen tudvalevő, hogy a zsálya a máj fölöttébb hatékony védelmezője
egyebek között.
Ez azért fontos, mert a zsálya elsősorban halhatatlanná tesz,
legalábbis így tudták ezt a régi rómaiak és a középkori arabok is,
mármost nagy szívás volna úgy érni el a halhatatlanságot,
hogy közben a májcirrózis végstádiumában kialakult hepatopulmonális
szindróma állapotában vagyunk és abban is maradunk mindörökké."
Váncsa Mester után, szabadon :) 
Ami pedig a koktélkészítés oka, az most még titok, de erősen 
összefüggésben áll bizonyos svájci Jézuskákkal! :)))
Hozzávalók (4 főre):
-1 egész, friss ananász (pürésítve)
-1 citrom, vagy lime (4 pohárba szétosztva)
-5 cl/pohár cukorszirup
-friss zsályalevelek (az utolsó -okosan felhasznált- adag a Jesszuskás ajándékból)
-2 cl/pohár jó fajta, fehér rum
-szódavíz és/vagy jég
A recept vagy a fenti-, vagy a lenti sorokból kiolvasható. :)))
Az ananászt meghámoztam, a közepét kivágtam, majd
pürésítettem.
Poharakba zsályaleveleket és citromgerezdeket raktam,
ezt nyomófával átnyomkodtam.
Erre öntöttem a cukorszirupot,
a rumot, az ananászpürét (igazságosan elosztva :),
friss szódával felöntöttem, hogy tele legyen a pohár,
átkevertem, ananásszal és zsályalevelekkel igen szépen
feldíszítettem és ki sem engedtem a kezemből,
amíg a saját részemet meg nem ittam. :)))
A mennyiségek -természetesen-egyénfüggők, kinek több,
kinek kevesebb gyümölcs, vagy éppen alkohol kell bele,
de a végeredmény, az valami egészen fantasztikus lett!
Ismétlés lesz ebből, többször is! :)

2016. január 17., vasárnap

Lemon curd

 ...azaz, az angol citromkrém
 Ennél a receptnél nem a piskóta a lényeg,
hanem maga a citromkrém,
-most így gondoltam felhasználni.
Hozzávalók:
-4 (bio) citrom  reszelt héja és leve
-20 dkg kristálycukor
-5 tojás
-10 dkg (igazi:) vaj

Hasonlóképpen, mint a grillázsszelet esetében,
ezt a krémet is vízgőz fölött készítem el
-igaz, hogy egy kicsit lassabb, de sokkal biztosabb
lesz a végeredmény (a tojások miatt).
Tehát a citromokat megmosom, a héjukat lereszelem,
kifacsarom a levet is, majd a cukorral és (egyenként)
a tojásokkal, folyamatosan keverve, vízgőz fölé teszem.
 Amint elérte a nagyjából puding állagot a krém,
leveszem a gőzről és a vajat kisebb darabokban
hozzákeverem.
Ezután már csak ki kell hűteni
(lezárt edényben eláll vagy 2 hétig a hűtőben)
és nagyon hasznosan felhasználni. :)))
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A hozzá készülő piskótáról pedig akár
ITT
olvashattok bővebben. ;)
Az elkészült és kihűlt krémből sacc/kb 2 dl került a
tekercsre -annak még forró állapotában-, majd
miután feltekertem, került még egy kis cukormáz is a tetejére,
(25 dkg porcukorhoz 4 ek friss, bio citromlé)
csak hogy teljes legyen a citromos feeling.
Ennyi. :)

Aranygaluska

A recept nagyon régi -az önálló életünk legelején kaptam,
egy akkori Kolléganőmtől (és még sok más jóságot is :)-,
gyöngybetűkkel van beírva a régi receptes könyvecskémbe
(akkor még tudtam gyöngybetűkkel írni :).
Csak mert a hosszúra nyúlt évvégi pihenő alatt a kezembe
vettem a két régi kis kedvencemet...kevés olyan recept van, amit
nem készítettem el belőlük újra, csak hogy a virtuális
szakácskönyvemben is nyoma legyen, az utókor számára. :)
Az eredeti recept nagy méretű tepsihez íródott, úgyhogy
a mennyiségeket nagyjából feleztem és ezt az adagot
egy 24 cm-es, kapcsos tortaformában készítettem el.
Hozzávalók:
-40 dkg (sütemény)liszt
-2 dl tej
-1 nagy marék kristálycukor
-fél csomag (rendes) élesztő
-0,5 (kis) pohár natúr (görög) joghurt
-csipet só
-1 egész tojás és 1 tojás sárgája (szebb színe lesz)
-4 ek olaj (semleges ízű)

-10 dkg vaj (fele a forma kikenéséhez, fele a gombócok forgatásához)
-kb. 0,5 kg darált dió
-20-25 dkg kristálycukor
A tejet megmelegítem, hozzáadom a cukrot,
belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom.
Tudjuk, amíg le nem pukkan a teteje! :)
A lisztet tálba szitálom, hozzáadom a sót, az olajat,
az élesztős tejet, a joghurtot és a tojást, majd alacsony
fordulaton, dagasztóspirállal alaposan kidolgozom.
Kendővel letakarom és meleg helyen duplájára kelesztem.
A megkelt tésztát lisztezett gyúrólapon átgyúrom, nyújtom,
nagyobb méretű pogácsaszaggatóval szaggatom.

A fél csomag vajat felmelegítem, óvatosan megforgatom
benne a gombócokat, majd a cukorral összekevert,
darált dióban-így kerülnek a sütőformába.
A tortaformát vastagon kivajazom, körbeszórom
darált dióval, belepakolom a kiszaggatott tésztát
és újból kelni hagyom, amíg már összeérnek a formában
a gombóckák.
Előmelegített sütőben, 200 fokon, alsó-felső sütéssel,
kb. fél órát sütöm.
Ha nagyon sülne a dió, takarjuk le alufóliával.

Ha rendesen megkelesztettük, szépen meg fog sülni.
Amint a sütőből kivettem, még megszórtam cukrozott
dióval, így hagyom nagyjából kihűlni, csak hogy
szépen jöjjön ki a formából.
Hozzá (szigorúan) VANÍLIA SODÓ való! :)

Tejszínes brokkolileves

Hozzávalók:
-1 fej (0,5 kg) brokkoli
-2 nagyobb darab sárgarépa
-1 közepes darab petrezselyemgyökér
-1 nagy fej vöröshagyma
-4 nagyobb gerezd fokhagyma
-1 kis darab zellergumó
-1 liter zöldség-alaplé
-6 dl tejszín (nem főző)
-só
-darált bors
-1 kk füstölt, őrölt paprika
-frissen reszelt szerecsendió
-2 ek szárított metélőhagyma
A vöröshagymát nagyon apróra vágom, kevés olajon dinsztelni
teszem, félidőben a szeletelt fokhagyma is mellé kerül,
majd szépen sorban a többi zöldség is a fazékba kerül
+ egy kis só és a zöldség-alaplé, ami pont ellepi a résztvevőket.
Mint már írtam, én felhasználom a brokkoli szárát is
(a fás végét levágom és meghámozom), szerintem
elképesztően finom ez is, vétek lenne kidobni!
Amikor a zöldségek roppanós állagúra párolódtak, felöntöm
tejszínnel (annyi vízzel öntöm még fel, amennyi levest szeretnék)
és pár perc alatt összefőzöm.


Mediterrán padlizsánkrém


Hozzávalók:
-4 db padlizsán
-4 gerezd fokhagyma
-1 közepes fej vöröshagyma
-0,5 dl olívaolaj
-1/2 (bio) citrom leve
-só
-darált bors
-2 ek majonéz-ami vagy házi-, vagy cserében nagyon jó minőségű legyen
-10 dkg fetasajt, vagy juhtúró (attól függően, hogy melyiket szeretjük éppen :)
+pirítós, kétszersült, stb.
A padlizsánokat megmosom, pár helyen megszurkálom és
előmelegített sütőbe teszem 180 fokon, légkeveréssel, 1 órára.
 Sütés után pár percet pihentetem, majd szűrőbe szedem
a húsát és alaposan lecsepegtetem.
A hagymát kicsire összevágva megdinsztelem
-félidőben az átnyomott fokhagyma is mellé kerül.
Nagyobb tálban, villával megtörve keverem össze a
padlizsánt a fetával, hagymákkal, majonézzel és az ízesítőkkel.
 Legjobban ezt is pirítóssal szeretjük, vagy kétszersülttel,
vagy átmelegített tortilla lapokkal, vagy...mindenhogy szeretjük. :)))

2016. január 16., szombat

Rántott brokkoli


Hozzávalók:
-friss brokkoli fejek
-kenyérliszt
-tojás
-házi kenyér-, vagy zsemlemorzsa
-só
-frissen darált bors
-életízesítő (ha vízben főzzük elő)
-olaj, a sütéshez
A mostani adag 2 fej (1 kg) brokkoliból készült,
amiket rózsáira szedtem
és mivel brokkolilevest (is) főztem, ezeket most a
készülő levesben, szűrőbe téve, 1 percig főztem elő.
A lisztet és a tojást (amit ételízesítővel és borssal
verek fel) nagyobb tálakba öntöm.
Hogy mennyit is? Inkább többször, keveset, mert
panírozás után én kiöntök mindent-szerintem így
nem lehet probléma.
A lecsepegtetett rózsákat először lisztbe, utána a felvert
tojásba, majd a prézlibe forgatom
-ez a klasszikus panírozási mód.
(Úgy, mint a rámtott hús esetében is. :)))
A sütést ajánlatos bő zsiradékban végezni,
sütni pedig jó közepes hőfokon, addig, amíg
szép barna színt kap-de ez már egyén függő-,
  ennek egyébként sem kell sok idő. 
Mellé lehet rizst, vagy sült krumplit tálalni, de önmagában
kínálhatjuk akár előételnek is-ebben a formájában mi
a legjobban majonéz alapú AIOLI mártással szeretjük.
Na és a legújabb kedvenceimmel, a különféle csírákkal. :)))

Vöröshagymás tepertőkrém

Ez a mostani recept egy rendkívül egyszerű,
gyors, de nagyon finom végkifejlete 
a frissen beszerzett tepertőnek.
Hozzávalók:
-25 dkg tepertőhöz
-kevés (mangalica) zsír
-1 kis fej vöröshagyma
-só
-darált bors
A hagymát nagyon kicsire aprítom össze
(késes robotgépben, majdhogynem pépesre)
és sózva, kevés zsíron egy kicsit átfuttatom.
A tepertőt ledarálom, hozzákeverem a hagymát,
borsozom és sózom még, ha szükséges. 
 
Ha szeretjük, tehetünk bele kevés mustárt, de
ebbe most nem került
...emellé balzsamecet sűrítmény került + jó fajta kétszersült.
 Remek előétel, vagy vacsora lehet belőle!

2016. január 11., hétfő

Hawaii csirkemell

A naptár szerint hiába van már farsangi időszámítás,
nálunk még csak most zárult le a karácsonyi ünnepkör
-sokan vagyunk és nincs mindig mindenki itthon. :)
Hozzávalók:
-2 egész csirkemell
-1 egész, friss ananász (a Sógorném és az ő testvérkéje (a ház Ura) kedvenc gyümölcse)
-jó fajta sonka (ízlés szerint adagoljuk, nálam 20 vékonyabb szelet került a húsokra)
-40 dkg ementáli sajt (az egyik ajándék, a Sógorom Jesszuskájától :)
-egy konzerv barackbefőtt komplett leve (csak mert a két legkisebb résztvevő meg barackbefőtt-rajongó)
-1 zacskó tavaszi sültcsirke fűszersó
-extra szűz olívaolaj
Ja, az ötlet ismét a Sógorom
Anyukájától ered...hát, na! :)))
A köret hozzá kukoricás rizskeverék.
A húst leöblítem, megszárítom és szeleteket vágok belőle
-ami apró marad, az majd a tepsi szélére fog kerülni;
összesen 10-11 adag kijön ennyiből-,
mindkét oldalukat beszórom a fűszersóval és kiolajozott
tepsibe pakolom, szorosan egymás mellé.
Erre kerül a sonka, a félbevágott ananászszelet, majd
zárásképpen a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajt
-keverhetjük füstölt sajttal is.
A húsra kevés levest- és egy komplett barackkonzerv
levét rá-/aláöntöm, majd előmelegített sütőben, 180 fokon,
légkeveréssel, kb. fél órát sütöm-kapjon szép színt a sajt.
Ennyi folyadék azért kerül alá, mert rizsköret készült hozzá,
ahhoz pedig kifejezetten a szaftosabb történések passzolnak. 

 

Kukoricás rizskeverék


Hozzávalók:
-0,5 kg speciális rizskeverék (fehér-, barna- és vadrizsből)
-1,5 liter teljesen kész húsleves (vagy levesalap, víz+ételízesítő...)
-0,5 dl olívaolaj
-10 dkg vaj
-darált bors
-2 közepes fej vöröshagyma
-2 doboz kukorica konzerv (2x340 g)
Kevés olajon dinsztelni kezdem az apróra összevágott
vöröshagymát és szinte azonnal rá is öntöm a rizskeveréket
-az egészet addig kevergetem, amíg a rizsszemek áttetszőek
nem lesznek.
Közben a levest egy lábasban melegedni teszem.
Ekkor rádobom a vajat, a (forró) levest három részletben
hozzáöntöm és közepes lángon, fedő alatt, át-átkeverve
készre főzöm; a végén borsozom.
A kezdet...
...és a vége előtt, nem sokkal-szépen felveszi az összes
folyadékot.
A végén, a folyadékot leöntve a kukoricáról, azt a rizshez
keverem.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A VADRIZSRŐL
...ami sem nem vad, sem nem rizs :)...
A kanadai, vagy indián rizsnek is hívott növénnyel érdemes közelebbről
is megismerkedni, hiszen magas rosttartalma révén kiválóan salaktalanítja
a szervezetet, segíti a fogyást.
Az Észak-Amerikában és Ázsiában őshonos növényt előnyös
tápanyag-összetételéből adódóan ma már a világ számos pontján termesztik.
Nem pusztán teljes értékű fehérjeforrás, de kiváló B-vitamin-, riboflavin-
és niacinforrás is.
Élelmirost-tartalma a barna rizshez hasonlóan magas (12 % ),
hiszen nem hántolják le róla a külső héjat.
A növény oldható- és oldhatatlanrost-tartalma elősegíti a bélrendszerben
felgyülemlett salakanyagok távozását, melyek a rostszegény táplálkozás
következtében lassítják az emésztést, hízáshoz vezetnek.
Ráadásul a salakanyagokból a lassabb emésztési folyamat hatására olyan
méreganyagok szívódhatnak vissza a szervezetbe, amelyek hosszabb távon
egészségügyi problémákat is okozhatnak.
Érdemes még megemlíteni a vadrizs extrém magas káliumtartalmát:
egy adag vadrizs több mint 160 milligrammot tartalmaz a vízhajtó hatású vegyületből.
Ez az ásványi anyag a nátriummal együtt szabályozza a szervezet vízháztartását.
Amennyiben túlzásba viszed a félkész, tartósított élelmiszerek fogyasztását,
a szükségesnél jóval több sót viszel be a szervezetedbe.
Ennek eredményeképpen a test vizet tart vissza, ami kellő mennyiségű
káliumbevitel nélkül a hasi tájékon szaporodik fel.
A vadrizs magas káliumtartalma segít helyrebillenteni a szervezet vízháztartását.
A barna rizshez hasonlóan a vadrizs esetén is hosszabb a főzési idővel kell számolnod.
A rizsszemeket borító fekete maghéj főzés közben felpattoghat, de nem lesz ragacsos,
mint a fehér rizs, állaga pergő marad.

A vadrizzsel kiválthatod a fehér vagy a barna rizst, íze nem tolakodó, inkább semleges.
Remekül illik tejszínes ételekhez, gombához, zöldfűszerekhez, gyümölcsökhöz is,
de ha bátrabb vagy, akár pudingba vagy levesbetétnek is használhatod.