2018. május 30., szerda

Lencsefőzelék

 Úgy vagyok én a főzelékekkel, hogy néha
(ha már sok volt a hús) muszáj ilyeneket
főznöm...na, nincs panasz, ezt kivételesen
mind a 3/3 szereti. :)))
Hozzávalók:
-0,5 kg lencséhez
-1 citrom héja (csak a sárga része) és a leve
-4 db babérlevél (nálam, de én rajongok érte :)
-só
-frissen darált bors
-pici cukor, vagy édesítő (Eritritet használok) -ne hagyjuk ki, nagyon jó lesz tőle a végeredmény
-életízesítő (kövezzenek meg, de ettől lesz teljes az íze ;)

a paprikás, hagymás rántáshoz:
-1,5 ek liszt (vagy ételsűrítő, ezt hideg vízben kell elkeverni és úgy a lencséhez önteni, a végén)
-kevés olaj (amennyi kényelmesen felveszi a hagymát és a lisztet)
-1 nagyobb fej vöröshagyma
-1 nagy gerezd fokhagyma (fokhagymanyomón átnyomva)
-1 ek őrölt csemege paprika
-kevés víz

a feltéthez:
-4 közepes, vagy nagyobb fej vöröshagyma, attól függően, hogy ki, mennyire szereti
-3 nagy gerezd fokhagyma
-olaj
-só
-frissen darált bors

A lencsét átválogatom, folyó víz alatt alaposan
átmosom, nagyobb lábasba öntöm, ehhez kevés
sót, borsot, babérlevelet és citromhéjat adok
-így teszem fel főni.
Na és annyi vizet, amennyi éppen ellepi
-majdnem lemaradt. :)
A vizet főzés közben többször pótolni kell,
főzni pedig közepes hő fölött szoktam, fedő alatt,
viszonylag keveset kevergetve, hogy ne nagyon
törjenek a szemek.
Közben kevés zsiradékon dinsztelni kezdem az
apróra összevágott vöröshagymát (nem sóval,
hanem cukorral), s ha már kezd áttetsző lenni,
belenyomom a fokhagymát is, belekerül a liszt,
a paprika és kb. egy csészényi víz
...az elkészült hagymás rántást a megfőtt lencsére
öntöm és sűrűsödésig összefőzöm az egészet,
közben kóstolok és ízesítek még + ha szükségesnek
gondolom, víz is kerül még bele.

A feltéthez olajon megdinsztelem a nagyobb
kockára összevágott vöröshagymát kevés sóval,
félidőben hozzáadom a szeletelt fokhagymát is,
így sütöm készre, puhára.
Tálaláshoz ecet és tejföl kerül mellé,
de ezt már mindenki magának teszi bele
...ki, hogyan szereti. :)

2018. május 28., hétfő

Csokiöntet

Palacsintára, gofrira, süteményre
...vagy éppen a reggeli kávéba. ;)
Hozzávalók:
-3,5 dl vízhez
-30 dkg cukor
-15 dkg jó minőségű, magas kakaótartalmú, pl. Holland kakaópor
-kevés só
+
ha egy kicsit még tuningolni szeretnénk, mehet bele 1 rúd vanília, vagy 2 darabka fahéj, vagy egy löttyintésnyi rum, vagy kardamom, ami éppen szimpatikus, amit szeretünk :)

A vizet a cukorral együtt összeforralom,
amíg a cukor teljesen fel nem olvad-ez tulajdonképpen
egy perc alatt meglenne, de szoktam hagyni pár percig.
Ezután a tűzről az áramról levéve keverem hozzá a
kakaóport és a pár tekerésnyi sót.
Az elkészült mennyiség fél liter.
Állás közben sűrűsödni fog még egy kicsit, no para! :)
És mivel ezt most úgy szerettem volna, ha
nem feltétlenül kell hűtőben tárolni, nem került
bele vaj.
Ja és szintén hűlés közben párszor átkeverem.
Ennyi :)

GDPR

Ez a webhely a Google cookie*-jaival
kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd
a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal
együtt megosztásra kerül a Google-lal a
szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint
a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
 (*A cookie egy rövid szöveg, amelyet a felkeresett webhely
küld el böngészőjébe.
Segítségével a webhely megjegyzi a látogatásával kapcsolatos
információkat, például az Ön által használt nyelvet és egyéb beállításokat.
Ezáltal gördülékenyebbé válhat a következő látogatás
és könnyebb lesz a webhely használata.
A cookie-k fontos szerepet játszanak.
Nélkülük az internet használata sokkal nehézkesebb lenne.
Többféle célra használjuk fel a cookie-kat.
Ilyen cél például a biztonságos keresés beállításainak
megjegyzése, az Ön számára lényegesebb hirdetések megjelenítése,
az adott oldalakon fogadott látogatók számának rögzítése,
segítségnyújtás a szolgáltatásainkra történő regisztrációban,
az adatok védelme, valamint a hirdetésbeállítások megjegyzése.
Láthatja a Google által használt cookie-k listáját
és megtudhatja, hogy a Google és partnerei miként használnak
cookie-kat a hirdetésekben.
Azt, hogy miként védjük az Ön adatait a cookie-k és egyéb
információk használata közben, adatvédelmi irányelveink ismertetik.)
A töménytelen okosság ITT  folytatódik. :)

Gondoltam, hátha...
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRAvHpb1lc3nbHeh_dJcM55wJUo41ByfKX8i7cFcSB1kgdHLPChbA

2018. május 26., szombat

Borscs marhahússal


Szóval...a múlt hónap végén Gyulán töltöttünk egy pár
igen szép/igen jó napot...nem mellékesen a városban
éppen pálinkafesztivál zajlott, amin (jó)előre megfontolt
szándékkal voltunk mi is jelen.😉
Lett ott nekünk anno egy kedvenc éttermünk
(tudjátok, ahol fehér kesztyűben szolgálják fel
a vacsorát 😊), ahol is a Kamaszunk
(aki igen jó érzékkel választ étlapról, már kis korától)
borscs levest kért (állítólag a múltkori
főztöm is ízlett neki).
Na de ez, valami mennyország volt, még ahhoz képest
is, mondjuk sokkal több minden is volt benne 
-egy kanállal engedett kóstolni, azt is csak azért,
mert megígértette velem, hogy itthon rekonstruálom
a levest, azt meg ugye,
hogy tudjam úgy, hogy nem kóstoltam ezt?😄
Hozzávalók:
-50-60 dkg marhahúshoz
-2 közepes vöröshagyma, vagy (ilyenkor inkább) 2 csomag újhagyma
-4 nagyobb gerezd fokhagyma
-1 kis fej (új) fejeskáposzta
-4 közepes méretű (új) krumpli
-4 közepes, vagy 2 nagyobb cékla
-4 db sárgarépa
-4 db petrezselyem gyökér
-1 kisebb fej karalábé
-1 kisebb darab zellergumó
-1 csokor kapor (friss legyen) + még egy, tálaláskor a tányérokba
-4 kis babérlevél
-1 kis zöld paprika (ez a végén kikerül majd a levesből)
-7 dl Passata (paradicsompüré)
-só
-frissen darált bors
-csemege paprika
-ízvarázs
-pár kanál cukor, vagy édesítő (ez kell, muszáj a paradicsom miatt!)
-zsír, olaj, vagy ki, mit szeret (ha hús van a levesben, akkor zsír az alap, ha csak zöldség, akkor olaj)
+ tejföl, szintén a tálaláshoz

Kezdem a sort a marhahússal, csak mert ennek idő kell,
mire teljesen megpuhul-nem is kevés.
Tehát innen már kikövetkeztethető, hogy ez most
nem egy fél órás recept lesz. :)))
Kevés zsiradékon dinsztelni kezdem az összekarikázott
újhagymákat. Közben a húst mosom, vékony szeletekre,
majd ezeket 2-3 darabkára vágom, rákerül a hagymára,
kicsit sózom és barnulásig átsütöm.
(Állítólag az autentikus recept (levesben) főtt húst ír hozzá,
de szerintem így is nagyon kiváló a végeredmény. ;)
Ezután kerül rá bors, egy kis ízvarázs, a felszeletelt
fokhagyma, a babérlevél, a zeller, a paprika és
annyi víz, amennyi éppen ellepi
-a teljes főzési idő akár 1,5 óra is lehet.
A pörkölt fedő alatt készül, de a vizet (mint a pörköltek
esetében) többször, kis adagokban öntöm a húsra,
mindig megvárva, amíg az előző adag elfő.
Amíg a hús puhulódik, addig bőven sok időnk van
előkészíteni a zöldségeket: a céklát most készen vettem
(megfőzve, bezacskózva), tehát ezt csak szeletelni kell,
a káposztát vékony csíkokra vágom,
a zöldségeket megfosztom a burkolatuktól, mosom,
majd szeletelem ezeket is, mégpedig viszonylag
nagyobb, rusztikusabb darabokra (szerintem így még
a szemnek is sokkal szebb látvány :).

Ha a hús már szinte tökéletesen puha, akkor kerülnek
bele a zöldségek, a káposzta, a cékla,

a krumpli, a paradicsompüré, majd a víz
(amennyi levest nagyjából gondolok...ez most egy
9 literes fazékkal készült, ami jó 2/3 részig volt a végére)
és a cukor + só, bors és...és...és a friss kapor.
Tehát kóstolni, kóstolni, kóstolni, addig, amíg
el nem érjük a már szinte tökéletesen ugyanolyan ízt,
amit igazándiból csak a Gyermekünk ismer! :)))))
Tálalásnál tejfölt és még több friss kaprot kínálok mellé.
Ui.: a nem kis mennyiségnyi leves 2 nap alatt tűnt el a fazékból,
majd miután megkérdeztem, hogy most hétvégére mit főzzek,
szerintetek mi volt a válasz? Ugyanezt!
ááááááááá
:))))))))))

2018. május 12., szombat

Epres limonádé

A limonádé az egyik legfinomabb
nyári szomjoltó, már ha nem számítjuk
ide a sima vizet, dehát néha, ugye ilyet
is lehet?!
A klasszikus változat vizet, cukrot és
citromlevet tartalmaz, na de kérem, nem
szebb tud lenni egy ilyen, kicsikét
feltuningolt változat?
Hozzávalók:
-3 liter vízhez
-6 dl cukorszirup (1-1 arányú cukor és víz keverékéből*)
-1 citrom
-1 narancs
-eper
-menta levelek
Kezdem azzal, hogy 1 liter vízből és 1 kg cukorból
szirupot készítek. Jelen esetben csak addig főzöm
össze az egészet, amíg a cukor teljesen felolvad a
vízben, majd kihűtöm.
Miután elkészült a szirup, nem nagyon vesz
 sok időt igénybe az egésznek az elkészítése,
ha csak nem annyit, hogy meg kell várnunk,
amíg alaposan lehűlik. ;)
*A cukorszirupból érdemes azonnal nagyobb mennyiséget
készíteni, mert kiválóan tárolható hosszú távon is
...mondjuk ebben az esetben (+a nyári rekkenőben :)
úgysem tart ki sokáig. :))) 

2018. május 9., szerda

Zöld spárgakrémleves

A spárgavirágúak rendjének és a spárgafélék
családjának legismertebb és gazdaságilag
legjelentősebb képviselője a közönséges
spárga, amely élelmiszerként hasznosul
-más fajait dísznövényként termesztik.
Magyarországon általában két fajta kapható:
a zöld- és a fehér változat.
A spárga kalóriaszegény étel, nem tartalmaz
zsírt és koleszterint, viszont magas a
rosttartalma és enyhe vízhajtó hatású.
Nagyon finom és rendkívül egészséges! :)
Hozzávalók:
-1 kg zöld spárgához
-2 szál póréhagyma fehér része
-2 csomag újhagyma(a zöldével együtt ;)
-2-3 (nagyobb) gerezd fokhagyma
-2 liter csirke alaplé
-2 dl (rendes :) tejszín
-1 jó nagy evőkanálnyi vaj
-jó minőségű olívaolaj
-só
-frissen darált bors
-frissen facsart citrom leve (kezdjük egy féllel, aztán ízlés szerint adagolhatjuk)

és a tálaláshoz:
-friss eper, ízlés szerinti mennyiségben...most már lassan lehet ehető darabokat is kapni :)))
-FŰSZERES KENYÉRKOCKA (kruton)
-tökmagolaj 

A spárgák végét letöröm (ahol adja magát...és ne
sajnáljuk, mert a legvége fás, az nem igazán ehető)
és letöröm még a felső részét is
(azt is ott, ahol engedi-ezt félreteszem),
leöblítem, darabolom.
Kevés vaj és olívaolaj keverékén
megdinsztelem az apróra vágott hagymákat
és fokhagymát, fűszerezem, ízesítem, felöntöm levessel,
beledobom a spárgát és puhára főzöm.
Ezután beleengedem a botmixert, simára turmixolom,
hozzáöntöm a tejszínt, beleteszem a spárgák fejét is
és kb. 10 perc alatt készre főzöm a levest.
Mellé (vagyis inkább bele) kerülhet friss, feldarabolt
eper (már, ha szezonja van),
FŰSZERES KENYÉRKOCKA

és/vagy nagyon jó fajta tökmagolaj
...nagggyon finom lett. :) :) :)

2018. május 3., csütörtök

Rakott cukkini

Csak sikerült újra ideérnem...szerintem
már én is azt hittem, hogy az idén t'án
nem is jövök. ;)))
Hozzávalók, a húsos részhez:
-1 kg darált sertéshúshoz (ami nyugodtan lehet darált szárnyashús is :)
-25 dkg U.B. rizs (2 csomag)
-3 közepes fej vöröshagyma
-6 gerezd fokhagyma (aki nem annyira szereti, tegyen kevesebbet ;)
-kevés libazsír (vagy kacsazsír, sertészsír, olaj... :)))
-só
-frissen darált bors
-csemege paprika
-pici őrölt kömény

ami nálam az értelmet jelenti:
-6 db közepes cukkini (amilyen méretűeket mostanában kapni lehet :)
-életízesítő

a felöntéshez:
-kb. fél liter tejföl
-2,5 dl tejszín (nem főző ;)
-4 egész tojás

alá-felé:
-kevés libazsír
-reszelt parmezán
-KENYÉRMORZSA

Kevés zsiradékon üvegesre dinsztelem az apróra
vágott vöröshagymát, majd hozzáteszem a
darált húst, így keverem/sütöm a hús kifehéredéséig.
Ezután öntöm hozzá a rizst és mindig csak annyi
vizet, amennyi éppen ellepi, addig, amíg
a rizs már érezhetően puhul...ekkor elzárom
a gázt tüzet áramot alatta és fedő alatt hagyom,
hogy a rizs teljesen megpuhuljon. :)

A cukkiniket alaposan megsúrolom, héjastól
felszeletelem, olyan ujjnyi vastagra, nagyon
óvatosan (ahogy pakolom sorba a tálba)
megszórom életízesítővel. Ezt így hagyom
kb. 15 percig, hogy az jól járja át, majd amikor elkezdem
a rétegezést, alaposan lerázom a kicsapódott vizet
a cukkinikről.
Amíg a cukkinik ízesítődnek, addig kikeverem
az öntetet; ebbe sót már nem teszek!
Gáztepsinyi mennyiség lesz ennyiből-libazsírral
egy kicsit kikenem a tepsit, megszórom
és elkezdem a rétegezést: alulra kerül a cukkinik
fele, erre a rizses hús, majd a cukkinik másik fele,
egy kevés (vagy nem is annyira ;) reszelt
parmezán *, majd az öntet és jó sok morzsa. :)
*mivel a parmezánt nem mindenki szereti (nagy kár értük :))),
természetesen bármilyen más fajta sajt is kerülhet rá
A sütőt előmelegítem 180 fokra és 30 perc alatt
-légkeveréssel- barnulásig sütöm.
Ennyi idő alatt a cukkini pont harapható állagig
fog megsülni, de ha a gázt elzárjuk alóla és egy kicsit
állni hagyjuk még, tökéletes állagúra fog puhulni az is!
(És még szeletelni is szebben lehet majd.)