Oldalak

2016. február 28., vasárnap

Fejtett bableves

A fejtett bab őshazája Dél-Mexikó és
Közép-Amerika.
A legrégebbi, 8-10 ezer éves leletek
perui és mexikói ásatások során
kerültek elő.
Európába az amerikai bab Kolumbusz
hajóival érkezett és hamarosan el is terjedt
az egész kontinensen,
háttérbe szorítva a korábban fogyasztott
változatokat (pl. lóbab).
Hozzávalók:
-1 kg fejtett babhoz
-4 babérlevél
-6-8 nagy gerezd fokhagyma
-6 közepes sárgarépa
-1 darab Sárréti füstölt csípős Cayenne
-30-40 dkg füstölt oldalas-porc
-só
-ízvarázs
-darált bors

a rántás-habaráshoz:
-kevés zsiradék
-1 nagy fej vöröshagyma
-1 púpos ek liszt
-3 dl tejföl
-1 kk füstölt csípős paprika
A fejtett bab felhasználása eltér a száraz babétól,
ugyanis ezt sem beáztatni, sem több órán át főzni nem kell.
Ezért tettem fel a babot a szeletekre vágott
füstölt hússal, a nagyobb darabokra vágott répával
és a fűszerekkel együtt főni

-az egésznek ugyanis elég nagyjából fél óra a puhulásra.
Plusz mondjuk még az az idő, amikor a kevés olajon az
apróra vágott vöröshagymát megdinsztelem, azt egy kanál
liszttel elkeverem és a tejföllel felöntve, pár percig főzöm.

Ezt a kombót öntöm a babra + annyi vizet, amennyi levest
szeretnék-én ezt viszonylag sűrűre szoktam hagyni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 A fejtett babról

Ez a nagy tápértékű, laktató zöldségféle, bármely kiegyensúlyozott
étrend zsírszegény, rostban gazdag alapanyaga lehet,
a vegetáriánus étrendből meg szinte nem is hiányozhat.
Szárított formában ugyan egész évben rendelkezésünkre áll,
de a frissen fejtett nyári bab különösen ízletes és
vitaminokban is gazdagabb.

A többi hüvelyeshez hasonlóan a fejtett bab is kitűnő fehérjeforrás.
Húsfélék helyettesítője lehet az étrendben, mivel fehérjéi a gabonafélék
(pl. száraztészta, rizs)
fehérjéivel kiegészítve egyenértékűek a hús vagy a tojás fehérjéivel.  

A fejtetett bab és a hüvelyesek az egyik legjobb forrásai az oldható
és oldhatatlan élelmi rostoknak.
Az előbbiek megkötik a bélben a koleszterint, ezáltal gátolják,
vagy csökkentik annak felszívódását.
Vizsgálatok szerint, a bab a teljes vérkoleszterinszintet 19%-kal,
a rossz típusú koleszterinszintet pedig 24%-kal is csökkentheti,
miközben a jó típusú HDL-koleszterinszint változatlan marad.
Ez az eredmény azoknál a betegeknél jelentkezik leglátványosabban,
akiknél a vérkoleszterinszint kiindulási értéke magas.

Mivel a hüvelyesekben lévő keményítő -ha nem pépesítjük-
az oldhatatlan élelmi rostoknak köszönhetően, a szervezetben
csak nagyon lassan szívódik fel, a belőle képződő szőlőcukor
hosszabb idő alatt kerül be a véráramba és nem emeli meg
ugrásszerűen a vércukorszintet.
Ennek különösen a cukorbetegek számára van jelentősége,
mivel segít vércukorszintjük egyenletesen tartásában.

Az oldhatatlan rostok serkentik a bélmozgást, így hatásosak
székrekedés ellen, illetve mérséklik a vastag- és végbélrák veszélyét,
valamint elősegítik a rákkeltő anyagok és mérgek
gyorsabb kiürülését a szervezetből.

A bab és a hüvelyesek viszonylag sok purint tartalmaznak,
köszvényes betegeknek ezért érdemes kerülni,
de legalábbis mérsékelni fogyasztásukat!

2016. február 27., szombat

Coffee Portofino

...az én kávém, az én időm... :)
Hozzávalók:
-1 adag eszpresszó kávé
-1 cl mogyoró szirup
-forró tejhab, vagy frissen felvert, lágy tejszín
-kakaópor
-tört mogyoró
A mogyoró szirupot a pohár aljába öntöm, erre főzöm rá
a kávét (imádom, hogy nem keveredik össze a két
folyadék :), majd egy kis frissen felvert, lágy tejszínt
kanalazok rá és díszítem ezzel-azzal. :)
Eszpresszó
A legtöbb kávés ital alapja.
7-11 gramm kávéból készítik, mely a tradicionális olasz sztenderd
szerint 25-30 mp alatt folyik le.
Jó elkészítve tömör, mogyoróbarna krém fedezhető fel
az ital tetején.
Mennyisége: 30 ml

2016. február 26., péntek

BBQ oldalas

Már két napja álltak a pácban a kicsikék
(mondjuk, nem vált kárukra :),
mire elértem odáig, hogy sütőbe is kerültek
-ez pedig kifejezetten az előnyükre vált. ;)
Hozzávalók:
-1,5 kg oldalashoz
-2-3 fej vöröshagyma
-9 nagy gerezd fokhagyma-megpucolva, de egészben hagyva
-1,5 ek só-annyi kanál, ahány kiló a hús
-frissen darált bors
-3 ek zsír

a páchoz:
-0,5 liter (jó fajta) ketchup
-4 nagy gerezd fokhagyma
-4 ek barnacukor
-2 ek extra szűz olívaolaj
-2 ek Worcestershire-szósz
-1 dl világos sör
-1 ek mustár
-1 ek (10-15%-os) ecet
-frissen darált bors
Só ebbe nem kell!
 Az oldalasokat  HAGYOMÁNYOS MÓDON
főzöm/sütöm/konfitálom, ;)
annyi különbséggel, hogy a végén nem pirítom le.
A pácot elkészítem, a puha húst belerakom és mielőtt
elmennének egy kicsit pihenni, párszor átforgatom;
lefedve kerülnek a hűtőbe, összeérési céllal
(ez most 2 nap volt:).
Előmelegített sütőben, légkeveréssel, 180 fokon
sütöm, kb. fél-háromnegyed órát, közben egyszer
átforgatom, hogy mindkét oldala szépen piruljon.
A pác mennyisége elsőre soknak tűnhet, de sütés
közben a felesleges víz el fog sülni belőle és csak a
finom, sűrű, ragacsos szósz fog maradni...
Hozzá zöldfűszeres, szerecsendiós, áttört krumplipüré és
AMERIKAI KÁPOSZTASALÁTA (coleslaw) készült.
Valami egészen fantasztikus végeredmény
alakult az egészből!

2016. február 21., vasárnap

Karalábéleves jércehússal

Amikor a blogger megy pár napra megpihenni

és az aktív pihenés mellett

is jut ideje alaposan szétnézni

a szálloda konyhai kínálata között. :)))

Hozzávalók:
-1 kg jérce mell-, vagy comb filé
-4 nagyobb fej karalábé
-a karalábé levelei
-1 nagy csokor petrezselyem
-1 nagy fej vöröshagyma
-4 gerezd fokhagyma
-Himalája só
-frissen darált bors
-ízvarázs
-3 dl jó fajta, 20 %-os tejföl
Mint ahogy azt már megénekeltem, a múltkoriban sikerült pár
jóvágású jércéből bevásárolnom, ezeket akkor szétszedtem
(mint blöki, a lábtörlőt :)
és különféle majdani felhasználásra a fagyra kerültek
-egy ilyen adag került most elő és végezte a leves alapjául.
Tehát a vöröshagymát és fokhagymát kicsire aprítottam,
kevés olívaolajon útjára indítottam, addig a kiengedett húst
falatnyi darabokra vágtam, ezek a megdinsztelt hagymára kerültek
és fehéredésig forgattam, pirítottam.
Felöntöttem vízzel, ízesítettem, rádobtam a metéltre
összevágott leveleket, a nagyobb darabokra
aprított petrezselymet (szerintem, sokkal szebb, még
látványra is, ha látszanak a levelek), továbbá 1 fej karalábét
a legvékonyabb-, 3 fejet pedig a legvastagabb Julienne-vágóval
-puhulásig főztem.
A legvégén hozzákevertem a tejfölt és pár percet főztem.

Nem zöldséglevest akartam, hanem kifejezetten
azt, hogy a karalábé íze domináljon...sikerült!

Kellemes, lágy, nagyon finom leves alakult.

Masala Chai

...avagy a belőle készült chai latte
A 2017-es gasztro-ajándékom egyike :)
A minap Kolléganénktól teafiltert kaptunk ajándékba,
a többiek ki is próbálták,
én csak fejben éreztem az illatokat és a lehetséges ízeket
-mindegyik fűszert ismerem, csak tea formában még nem ittam-,
ugyanis teljesen ki akartam élvezni a tea-időt. :)
Mivel a fűszerek adottak voltak itthon, csak szálas fekete tea
és filter kellett, aztán jöhetett az alkotás.
És akkor annak függvényében, hogy szinte számtalan
variációja létezik ennek a különlegességnek, jöjjön egy recept,
nevezzük próba-verziónak.
Mindkét chai latte kinézete ugyanilyen, úgyhogy csak egy fotó készült...az enyémről. :)
Hozzávalók: 
-2 dl vízhez
-1 dl zsíros tej
-3 kk barna cukor, vagy méz
-1 kk fekete tea (jó minőségű, szálas)
-3 kk barna cukor, vagy méz
-1 kk a chai fűszerkeverékből, ami az alábbi fűszerekből áll össze:
   -10 g egész fahéj
   -10 g szárított GYÖMBÉR
   -5 g egész csillagánizs
   -5 g zöld kardamom
   -5 g egész színes bors
Ezeket mozsárban őrlöm meg -és mindenképpen csak darabosra-,
ugyanis sokkal jobban lehet érezni,
hogy meddig törjük a fűszereket, hogy jó állagúak legyenek
és ez nem nagyon menne robotgéppel...így is csak pár pillanat
az egész művelet.
Az illatok már itt fantasztikusak, de ezt tudtam előre!
Az össz' mennyiség 35 g lett, ugyanennyi fekete teát is
kimértem, a kettőt összekevertem és a Német diszkontban
vásárolt filterekből egy párba kiadagoltam egy-egy kiskanállal
-visszakap belőle az is, akitől kaptam. :)))
A vizet és a tejet is felforraltam (utóbbit gőzöltem is) és mint fent már írtam,
2 dl vízbe pár percig kiáztattam a fűszerkeveréket, ebbe cukor került,
majd felöntöttem 1 dl tejjel és jó meleg állapotában megittam.
A kétkedőknek írom, hogy nem kell idegenkedni a tej-tea kombótól,
ugyanis nagyon kellemes frissítő a végeredmény!

A filteres ajándékot még tegnap kipróbáltam, az elkészülményt
ma teszteltem -az egész konyhában csodás ánizs és kardamom illat van;
a filteresben, azt hiszem, kicsivel több gyömbér van, de egészen
hasonló ízű fűszerkeveréket sikerült alkotnom
(viszek a dolgozóba is belőle :).
A jó minőségű, szálas fekete teának magának is valami egészen csodás
illata és íze van
-ha tehetjük, próbáljuk ki mindenféle ízesítés nélkül is a főzetét!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mi is az a chai masala?

A tea számos kultúra meghatározó itala.

A kínai, a japán, az indiai vidékekről származó teák a legkedveltebbek világszerte.
Maga a chai szó is a kínai, pontosabban a mandarin nyelvből eredeztethető.
 India minden kétséget kizáróan egyike a tea-nagyhatalmaknak.

A Himalája déli lejtőinél fekvő északkelet-indiai állam nevét sokan leginkább
teájáról ismerik. Az illatos, nagy levelű, erős aromájú fekete tea hazája
Asszám állam, amelyről ez a nálunk is ismert aromás tea a nevét nyerte.
A nyugati kultúra a 19. században ismerkedett meg vele, jórészt a Brit Kelet-indiai
Társaságnak köszönhetően.

Hagyományosan ez az erős, önmagában is gazdag ízvilágú fekete tea 
képezi az alapját a chainak...mégis, messze többről van szó,
mint egyszerű erős fekete teáról.
A sok helyen masala chaiként is emlegetett ital ugyanis egy különlegesen selymes,
gazdagon fűszerezett tea tejjel.
Tévedés ne essék, nem az angolok tejes teájáról van szó,
amelynek régóta sok kedvelője akad a szigetországon túl is:
ez valami egészen más, korábban számunkra ismeretlen aromájú különlegesség,
amely az utóbbi években világszerte olyan népszerű lett,
hogy már nem egyszerűen ital formájában fogyasztják,
de desszertek készítésére is használják.

A chai tea vagy más néven chai masala Indiában egy erős fekete teafőzetet jelent
(alapvetően Assam-teából), amelyet többek között csillagánizzsal, fahéjjal,
gyömbérrel, zöld kardamommal, édeskömény-maggal, fekete vagy színes borssal
fűszereznek, tejjel (eredetileg bivalytejjel) öntenek fel és cukor nélkül fogyasztanak.
A fűszerezés és az elkészítés tekintetében egyaránt igen nagy a variációk száma
-kis túlzással azt is lehet mondani, hogy minden indiai családnak megvan
a maga titkos chai-receptúrája.
Tudni kell, hogy nincs rögzült receptúra sem a fűszerek összetételét,
sem az elkészítés módját, sem az arányokat illetően
-az azonban biztos, hogy minden chai fűszerkeverékben domináns
a fahéj és a gyömbér, a többiből csekélyebb mennyiség kerül bele.
Egyet azonban ne felejtsünk:
az igazi chai latte sosem nélkülözi a minőségi fekete teát!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

És egy pár szót a fekete teáról (is)

Akik törekednek az egészséges életmódra, azok számára
kötelező ital a fekete tea.
Élénkít, növeli a testi és szellemi frissességet.

Az Indiából származó élénkítő, a világ minden táján kulturális hagyományokkal
van körülvéve.



Mindenki tudja, hogy egy forró tea elszürcsölgetése önmagában is kellemes
hangulatot idéz a fogyasztója számára.
Emellett olyan élettani hatásokkal bír, mely miatt nem csak ajánlott,
hanem kötelező is a fogyasztása.
A fekete tea a szabadgyököket megkötő antioxidáns tartalma miatt
hozzájárul az egészséges életmódhoz.




Mit tudhat egy jó erős fekete?
Főként, ha nem kávéról, hanem teáról van szó.
A fekete tea -épp úgy, mint a kávé- kiváló élénkítő hatással rendelkezik,
amit a benne található thein tulajdonságának köszönhet.

Ez a központi idegrendszert stimuláló anyag mind a légzést, mind a vérkeringést serkenti
és ezáltal fokozza az agy oxigénellátását is.
A kávéhoz hasonlóan tehát a fekete tea szintén képes szellemi frissességet
és lendületet adni a fáradt szervezet számára.

Bár koffeintartalma alacsonyabb a kávénál, a vizsgálatok azt erősítették meg,
hogy a tea rendszeres fogyasztása -barna társával ellentétben- nem jelent problémát
a szervezetnek.

Reggeltől estig, bármely időszakban kiváló szomjoltó és élénkítő.
Sőt, az ajánlott napi 2-2,5 liter folyadékbevitel felét tea formájában érdemes elfogyasztani.



A tea, a benne lévő hatóanyagainak köszönhetően kivédi a baktériumok elszaporodását
a szájüregben, így mindig kellemes marad a lehelet.
Illetve rendszeres fogyasztóinak a lyukas fogaktól sem kell tartania,
mivel magas fluortartalma védi a fogakat és baktériumölő hatása miatt
csökken a fogszuvasodás kialakulásának veszélye.




Mivel a fekete tea csersavat tartalmaz, éhgyomorra kevésbé ajánlott fogyasztani
(mondjuk, kávét sem-a blogger :).

Annak ellenére, hogy a csersav nyugtatólag hat a szervezetben lejátszódó
folyamatokra, hosszútávon gyomorpanaszokat okozhat
és más nem kívánt folyamatokat generál, ha rendszeresen kora reggel,
evés előtt szürcsöljük el.



Egyszerre élénkít és nyugtatja meg a zakatoló szervezetet.
Alkotóelemeinek köszönhetően a világ minden pontján lehetőségünk van
beülni és elszürcsölgetni egy forró fekete teát.
Azok számára pedig, akik a lágyabb ízeket kedvelik, de szeretnék élvezni
a tea jótékony hatásait, a gyümölcsteák helyett az ízesített feketék közül
ajánlott válogatni.


2016. február 16., kedd

Amerikai sajtos tészta

...alias, a csőben sült, sajtos makaróni
Ez a szösszenet meg onnan alakult, hogy éppen
tévét néztem hallgattam (félig aludtam már :)
és amerikai ügynökék azzal zárták az epizódot
(vagy én akkor aludtam el :),
hogy csőben sült sajtos tésztát vacsoráztak.
Egyszóval, mivel tészta mindig van itthon
-meg nagyjából minden más is-,
adta magát a vacsora-ötlet.
Hozzávalók:
-0,5 kg (most) Bucatini Barilla
-só
+egy adag (majdnem:) MORNAY MÁRTÁS (leírás)
  -10 dkg (igazi :) vaj
  -kevés olívaolaj (így nem ég meg a vaj)
  -5 púpos evőkanál liszt
  -só
  -darált bors
  -frissen reszelt szerecsendió (jó sok :)
  -Cayenne bors
  -fokhagyma granulátum, vagy krém
  -1 liter tej
  -2 dl tejszín
  -5 dkg Parmezán-
  -20-20 dkg Gouda- és Cheddar-, valamint
  -20 dkg Mozzarella sajt (a legvégén, a tetejére)
A tésztát sós vízben kifőzöm (8 perc), de nem kell teljesen
puhára, mert a sütőben is fog még puhulni.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Eközben elkészítem a sajtos fehér mártást
-ez is simán megvan addig, amíg a tészta kifő:
nagyobb lábasban a vajat felmelegítem, habverővel
hozzákeverem a lisztet és szinte azonnal el is kezdem
hozzáadni a tejet, majd a fűszereket
-kis lángon, folyamatos keveréssel, legalább 5 percet
főzöm-, legvégül belekeverem a lereszelt sajtokat
(ha eddig hígnak gondoltuk volna, ettől fog besűrűsödni).
 A tésztát tepsibe öntöm, összekeverem a mártással,
a tetejét beborítom a szintén lereszelt Mozzarellával
és légkeveréssel 15 percig sütöm.
Természetesen frissen, forrón a legjobb, de ha tűzálló
tálon a grill alá tesszük, úgy is nagyon jó tud lenni.
Sőt, nekem úgy a legjobb, mert sokkal több megsült kéreg
lesz a tetején! :)
És ha nem kellene állandóan több felé rohangálnom főzés
közben, akkor simán kétszer fél órás lenne a történet! ;)))

2016. február 13., szombat

Vágott sós sütemény

Az alapötlet onnan', hogy mint már írtam, boltban igen ritkán
veszek kész süteményeket, de van egy régi, hatalmas nagy kedvencem,
amit leginkább kilós formában érdemes venni (mert úgy olcsóbb),
de már olyan horror áron árulják, hogy az valami csuda.
A Kolléganém meg hozott be a minap, a receptet le is diktálta,
utánaolvastam még egy keveset, vettem hozzá pár érdekességet 
és nekiláttam az elkészítésének.
Ez lett belőle.
A képen látható elkészülmény pontosan 5 perccel több időt töltött
a sütőben a kelleténél
-ez van, ha több dolgot csinál az ember asszony egyszerre. :)
Hozzávalók:
-1 kg liszthez (ami nálam kenyérliszt)
-60 dkg zsiradék (40 dkg rendes vaj és 20 dkg mangalica zsír)
-4 dkg só
-6 tojás sárgája
-3 dl (eredetileg tejszín), nálam tejföl
+
-1 tojás fehérje (felverve)
-díszítőanyagok (kömény, NIGELLA SATIVA, reszelt parmezán, szezámmag, mák, lenmag, napraforgómag, stb)
Ez a sós linzer (sós omlós tészta) alapreceptje.
 A kimért lisztet átszitálom, beleöntöm a felolvasztott
zsiradékokat, sót, a tojások sárgáját és elkezdem összedolgozni
-a tejfölt akkor adagolom kanalanként hozzá, amikor már
elkezd összeállni.
Rövid idő alatt gyúrom össze és azonnal ki is nyújtom, úgy
1,5 cm vastagságúra (sütőlapon, tálcán), lekenem a felvert tojással,
megszórom a díszítéssel és bekerül a hűtőbe, 1-2 órára.
Ezután szeletelem (éles késsel, vagy cukrász spatulával),
sütőlapra óvatosan átpakolászom és előmelegített sütőben,
alsó-felső sütéssel, 200 fokon, pontosan 25 perc alatt készre sütöm. ;)
 Ui.: még a kinézete ellenére is gyorsabban fogy, mint ahogy számítottam! :)))

Nigella

...pontosabban Nigella Sativa,
avagy a kerti katicavirág, más néven
fekete kömény, szőrös kandilla, termesztett,
vagy kerti kandilla,
termesztett katicavirág, termesztett hagymamag
A kerti katicavirág (Nigella sativa) a boglárkafélék családjának
katicavirág (Nigella) nemzetségébe tartozó növényfaja.
Nyugat-Ázsiából, Észak-Afrikából származik, de
Közép-Európában is termesztik helyenként.
Igen régi kultúrnövény, magját már az ókorban is használták
fűszerként és gyógyszerként (ma már csak fűszerként használatos).
Közeli rokona a dísznövényként termesztett borzaskata 
(Nigella damascena) és a mezei katicavirág (Nigella arvensis).

Magjának enyhén hagymaíze van, illata megtörve némileg
a borsra és az szurokfűre emlékeztet.
Elsősorban az arab, a török és az indiai konyha használja.
Közép-Keleten sütemények, kenyérfélék tetejére szórják.
Az indiaiaknál a bengáli ötfűszer-keverék alkotóeleme,
dhalokat, csatnikat ízesítenek vele.
A török mesir édesség egyik összetevője.

Hatóanyaga zsíros olaj (és illóolaj is), melyet linolsav és az olajsav
gliceridjei alkotnak.
Kétszeresen telítetlen zsírsavakban gazdag.
Ázsiában, a Közel-Keleten, Afrikában évszázadokon át gyógyszerként használták.
A légzőrendszer, a gyomor, a vese, máj betegségeit kezelték vele,
a keringési és az immunrendszer megerősítésére használták,
továbbá gyulladáscsökkentőként, érzéstelenítésre, antiallergénként.
Az iszlám a legnagyobb hatású gyógyító készítmények között tartja számon.
Mohamed próféta állítólag egyszer kijelentette, hogy a fekete magvak
a halálon kívül minden betegségre hatásosak.
A közép-európai népi gyógyászatban felfúvódás ellen
és a szoptatós anyák tejtermelésének fokozására használták.
Manapság a fekete köményből sajtolt olajat kapszulás kiszerelésben
étrend-kiegészítőként ajánlják.

A Nigella sativa gyógyító ereje az egyik legizgalmasabb,
valamennyi gyógynövény közül.
Az elmúlt időkben a tudomány vizsgálta a Nigella sativa olajat
és több, mint 100 gyógyító összetevőt állapítottak meg,
amely hatékonyan gyógyítja az allergiától kezdve,
a krónikus bőrpanaszokon át
(többek között pikkelysömört és ekcémát)
több súlyos betegséget, beleértve a rákot és a cukorbetegséget.
A kutatók elismerték, hogy nincs más olyan ismert növényi kivonat,
amely ilyen széles körű gyógyító képességekkel rendelkezne,
mint a Nigella sativa.
 Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a Nigella sativa még
soha nem látott hatást gyakorol az immunrendszerre
és dolgozik sok más módon, az optimális egészségi állapot elérésén.

2016. február 10., szerda

Csokis kekszecskék

...nagyon gyorsan
Csak mert ritkán fordul elő velem, hogy előzetes
agyalás nélkül kezdek bele a sütésbe,
(mondjuk, ritkán is sütök)
de ez a recept annyira gyorsan alakult át kész sütivé, hogy
vétek lett volna kihagyni...fél órás az egész művelet! :)
Hozzávalók:
-25 dkg süteményliszt
-25 dkg vaj (igazi :)
-8 dkg porcukor
-2-3 ek vaníliás cukor
-2 csomag Dr Oetker puding, ehhez csokis
-35 g csokoládé dara
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A vajat felolvasztom és hagyom hűlni.
A lisztet, a porcukrot és a pudingport átszitálom
a robotgép táljába, majd a vajjal, végén a csoki
darával összedolgozom.
Kisebb diónyi méretű golyókat gombócgatok
(42 lett, de erősen méretfüggő a dolog :),
két tepsin fogom elosztani, mert sütés közben
nőnek egy kicsit.
Ezeket lisztezett villával lenyomom
(innen a mintázat :) és légkeveréssel pontosan
10 percig sütöm.
Ekkor éri el ugyanis azt az állapotot,
amikor kívül már éppen szilárd, de nem szabad tovább
sütni, mert akkor nagyon kiszárad.
Mivel a mennyiség most csak két tepsinyi, ezeken is
hagyom kihűlni...fém dobozban sokáig eltárolható.
A lényeg meg majdnem lemaradt:
finom is! :)))

Ui.: ebből a kekszből akát több féle színűt, ízűt is lehet
egyszerre készíteni, ugyanis elég sok féle pudingport
lehet kapni. Ha a jelen adag tésztát felezzük, vagy másfél
adagot harmadolunk, azonnal egynél több féle
kekszecskénk lesz. :)
Csoki és eper ízűek.

2016. február 9., kedd

Pancake

...az eredeti amerikai palacsinta
Csak mert állítólag ma van a palacsinta világnapja
és nem tudnék rendesen aludni, ha kimaradnék belőle. :)))
Hozzávalók:
-20 dkg extra finom süteményliszthez
-5 dkg vaj (igazi :)
-3 dl tej
-1 egész tojás
-fél csomag sütőpor
-1 evőkanál kristálycukor
-csipetnyi só
Átszitálom a lisztet, mégpedig a sütőporral és a sóval együtt,
majd a hideg tejet folyamatosan a liszthez keverem. Ha ez
megvan (de amikor már homogén a tészta), beleütöm a tojást,
elkeverem ezt is, végül a megolvasztott vajat is belekeverem.
Legalább negyed órát állni hagyom (kell, a liszt miatt).
Sütésnél (hiába van vaj a tésztában) -minden adag előtt-,
egy-egy csepp olajat cseppentek a serpenyőbe;
nem kell sok idő neki, a sütőpor szinte azonnal felhúzza
és egyébként sem jó kiszárítani!
Mivel a juharszirupot nem szeretem, ez az adag jó fajta,
magyar birsalmalekvárral kerül tálalásra. :)
Ui.: a sütő-alkalmatosság ugyanaz a minike, amiben
a trükkös tükörtojások készültek. ;)))

2016. február 7., vasárnap

Ananászos csirkenyárs

...ANANÁSZOS RIZZSEL tálalva
Hozzávalók:
-4 ek szójaszósz
-4 ek (por)cukor
-2 ek extra szűz olívaolaj
-1 ek fehér szarvasgombás olaj
-1 tk fokhagyma granulátum
-2 csirkemell (a bőr és a csont levesbe kerül)
-1 egész, friss ananász (ne rontsuk el befőttel! :)
-nyársak
A pácnak valót összekeverem, a csirkehúst leöblítem,
leszárítom, nagyobb darabokra vágom, belekeverem
a pácba és legalább 2 órára, de még jobb,
ha egy éjszakára a hűtőbe kerül, összeérni.
Az ananász megpucolom, négyfelé-, majd azokat kétfelé-
és keresztben négyfelé vágom (32 darab lesz
...praktikus, ha a csirkét is ennyi darabba vágjuk).
A jelenlegi nyársaim kicsik, de nem bánom, fogyaszthatóbb
mennyiségek süthetőek ezekből.
Tehát két-két darab hús és ananász kerül a nyársakra,
amiket kontaktgrillen sütök meg, oldalanként 5 perc alatt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az ananászt a fogyni vágyók valóságos csodaszerként tartják számon,
leginkább azért, mert bromélia enzimet tartalmaz,
amely elősegíti a fehérjék hatékonyabb emésztését,
javítja a tápanyagok felszívódását, gyorsítja a méreganyagok ürülését,
szerepet játszik a zsírégetésben és általában gyulladáscsökkentő hatású.
Az ízletes gyümölcs emellett csökkenti az édesség utáni vágyat,
annak ellenére, hogy nagyon kevés kalóriát tartalmaz.
Csirkével párosítva bármelyik grillparti egészséges és fehérjedús,
mégis istenien finom fénypontja lehet.

Ananászos rizs


Hozzávalók:
-0,5 kg rizshez (U.B.)
-extra szűz olívaolaj
-2 nagy fej vöröshagyma
-1 dobozos konzerv kukorica
-1 egész, friss ananász
-1 csomag újhagyma
-só
-kurkuma
A rizst sós, kurkumás vízben megfőzöm.
Olívaolajon a nagyobb kockára összevágott hagymát egy kis
sóval megdinsztelem, a tüzet alatta elzárva hozzákeverem a
lecsepegtetett kukoricát, a kis kockára aprított ananászt
és a szeletelt újhagymát
-még forrón hozzákeverem a szintén forró rizshez.