Mese a Mikulásról

Erdő-mélyen farakás,

ott lakik a Mikulás.
Piros arca, mint kalács,

szakálla, mint a faháncs.

Csalogasd ki, énekelj,
mint kerengő hópehely.

Dalalj, dalolj havakat,
álmodj paplanod alatt.

Ne lesd meg a Mikulást,
rajta varázsos palást:
úgy látsz át a süvegén,
mint az ablak üvegén.

A puttonya fél vagon,
szánja vihar a havon,
éjszakába ne tekints-
meglesz reggelre a kincs.

Ott lakik ám a kalács
ízében a Mikulás.

Szeme, mint a hópehely,
hogyha csillog, énekelj!

A pék szitál, az ég szitál,
havas a rét, lisztes a tál.
Kalács készül, esik a hó,
nemsokára jön Télapó!

És ahol jár, hópihe száll,
hópaplan alatt a fűszál.
Az őz is csak keresgélget,
hol találna eleséget.

Fagyos ágra holló röppen,
szellő szárnyán szarvas szökken.

Nyúl is nyargal, róka is fut,
nem keresi merre az út.

Néz a mókus odújából,
ki-kijön és fázva táncol.
Fák között a hó keringel,
messziről egy szán csilingel.

Fenn a szánon ül Télapó,
teli a szán, jól látható.
Mennyi mindenféle játék,
mennyi tündöklő ajándék!

Ahol megáll, játékhalom
sorakozik az asztalon,
csokoládé, szaloncukor,
kisautó és bababútor.

Hát a pallón? Villanyvasút!
Kis vágányon kis vonat fut.
El-eltűnik a domb mögött,
pirinyó kis házak között.

Odakünn is vonat robog,
füstfátyola messze lobog. 

Szétterül az egész tájon,
oly szép, mint egy gyermekálom.

Kinn is fenyő, benn is fenyő,
sok gyerekszem mind nevető.
Néznek a szállongó hóra,
így gondolnak Télapóra.

Veress Miklós