Oldalak

2024. augusztus 25., vasárnap

Káposztasaláta

Akik régen olvasnak, azok tudják, hogy
nálam a savanyúság kérdés nem játék.
Lenni kell, még a lecsós szelethez is, pont.
Kolléganém említette éppen valamelyik nap
-amikor is sztrapacskához készültem
uborkasalátát enni-, hogy egy csöppet furcsa
vagyok. 😏
 
A savanyúság-alapanyagok közül a
második legnagyobb kedvencem a káposzta
(az első természetesen a buborka),
ez a recept is ennek az eredménye.
A legegyszerűbb, a legfinomabb,
a legmenzásabb, a legkifőzdésebb recept
következik most.

Hozzávalók:
-2 közepes fej új káposztához
-2 ek só
-1 liter víz
-10 ek cukor
-10 ek 20%-os ecet
-fél kk őrölt kömény 

Új káposztával a legeslegfinomabb, de
természetesen a későbbiek is kitűnőek hozzá.
A külső levelekből leszedek párat, kettévágom
és a gyalum 2-es állásán (2 mm) legyalulom.
Minden közepes fej káposztához 1 evőkanál
sóval számolok, ami nem annyira sok, de állni
hagyom és át-átforgatom, amíg összeesik.
Amikor már szépen összeesett, akkor
jöhetnek az ízesítők: a cukor, a kömény
és az ecet, amikkel alaposan összekeverem
(ezt is kézzel szoktam, jobban érzem, hogy
elolvadt -e a cukor), majd felöntöm a
kimért vízzel.
Slussz.
Innentől már csak állni kell hagyni egy kicsit,
hogy átvegye a lé is a finom ízt.

És akkor jöjjön egy kis okosság:
 
"A káposzta a Földközi-tenger vidékéről származik.
A több ezer éve ismert növényből vélhetően az ókori görögök
nemesítették a fejes káposztát, a ma is ismert fajták nagy részét pedig
a középkorban alakították ki.
Az ókorban még főként orvosság gyanánt alkalmazták,
például fejfájásra és vérzéscsillapításra, a középkorban pedig már
az egyik legfontosabb táplálék volt.
Magyarországon a középkor óta az egyik legfontosabb zöldség a káposzta,
mely a reneszánsz időszakban vált igencsak kedveltté a konyhákban;
azóta is az egyik legelterjedtebb ételünk.
Ezen értékes zöldségfélénk számos vitamint
(A-provitamin, B- és C-vitamin)
és ásványi anyagot (pl. kálium, magnézium, nátrium, vas, jód) tartalmaz.
Ezek közül is legnagyobb értéke a magas C-vitamin tartalom,
mely azonban még a megfelelő tárolás mellett is kb. ötödére csökkenhet.
Célszerű a káposztát valamilyen főtt étel formájában fogyasztani,
főzés hatására ugyanis C-vitamin tartalma megemelkedik,
mivel a benne lévő aszkorbigén hő hatására C-vitaminná alakul..."
 
Az okosság folytatása a lenti sorra
kattintva olvasható végig.

2024. augusztus 24., szombat

Sült töltelék lecsós tarhonyával

 ...ÉÉÉÉÉS UBORKASALÁTÁVAL

Vannak olyan időszakok
-leginkább nyáron, nagy melegben-,
amikor egyáltalán nem kívánok
semmilyen húsos ételt, ilyenkor a
kánikula-ételekre helyeződik nagyobb
hangsúly, ez is egy pont ilyen
lehetőség lehet.
Hozzávalók...a sült töltelékhez:
-3 db zsemléhez
-kevés olaj
-1 közepes fej vöröshagyma
-1 kis csokor petrezselyemzöld
-3 db tojás
-só
-frissen őrölt fekete bors
-életízesítő
-fél csomag sütőpor
A sütőt előmelegítem 180 fokosra.
A zsemléket vízbe áztatom és alaposan
  kinyomkodom.
Kevés olajon megdinsztelem az apróra
összevágott hagymát, majd amikor már
kikapcsoltam alóla a főzőlapot,
hozzákeverem az összevágott
petrezselyemzöldet, ennek ugyanis
elég ennyi.
Ezt a kinyomkodott zsemlékre öntöm,
hozzáadom a tojásokat, sózom, borsozom,
ízesítem, sütőport keverek hozzá
és összekeverem.
Ez a mennyiség egy kis tepsibe, vagy
őzgerincformába elegendő.
A sütőt légkeverésre kapcsolom és 25-30 perc
alatt megsütöm...tűpróba, de hűlés közben
még szilárdul a belseje.
Ez 6 zsemléről két adag, régi fotó.
egyébiránt itt is elolvasható.
 
...a tarhonyához:
-25 dkg tarhonya (szigorúan bolti, abból is kizárólag a Gyermelyi)
-kevés olaj
-só
-0,5 liter víz
Kevés olajon, közepes hőn, világos
barnára futtatom a tarhonyát, sózom
és felöntöm kétszer annyi forrásban
lévő vízzel.
2 percig forralom, majd lekapcsolom
a főzőlapot és fedő alatt hagyom
megpuhulni...néha átkeverem; gyönyörűen
fel fogja az összes vizet venni.
...a lecsóhoz:
-vöröshagyma (4 rész)
-paradicsom (2 rész)
-paprika (1 rész)
-só
-frissen őrölt feketebors (pici)
-olaj
 Kis mennyiségű lecsót készítek, ez
ugyanis ízesítője lesz a tarhonyának,
nem kell, hogy ússzon benne.
 
Azért írok most csak arányokat, mert
mindenkinek a saját ízlése szerint készül
a lecsó. Nálam jóval több hagyma kerül bele,
mint paprika, így szeretjük, szóval
pont fordított az arány, az ajánlotthoz képest.

A hagymát félbe, majd szálasra vágom,
olajon dinsztelni kezdem, közben
a paradicsomot megfosztom a burkolatától,
nagyobb darabokra rávágom a hagymára,
majd végül a paprikát is...sózom, borsozom,
készre főzöm.
Mire ez készen lesz, addig a tarhonya is
megpuhul, ekkor össze is keverem a kettőt
(és már ekkor próbálom türtőztetni magam,
hogy ne egyem meg a nagyját.😉)
-1 db kígyóuborkához (ez 2 főre való mennyiség)
-1 kk só
-1 iciri-piciri fej lilahagyma (vagy vörös...vagy fehér...vagy sonka...vagy amit szeretünk)
-1 ek cukor
-1 ek 10%-os ecet...víz nem kell hozzá
 
Ezek után már csak annyi dolgunk
van, hogy összerakjunk egy tálkányit
magunknak és elvonuljunk vele.
😊