Oldalak

2025. március 30., vasárnap

Shakshuka

Mire felébredt a csipet-csapat, az alap már készen
volt (nem bízok túl sok mindent a véletlenre :),
így csak a tojásokat kellett belesütni.
A sajtot valami elképesztő módon szeretjük így.
 Hozzávalók (1 főre):
-pici olaj
-1 kis gerezd fokhagyma
-1 kis fej vöröshagyma
-1 szál újhagyma
-szárított chili pehely, vagy friss erős paprika
-4-6 db friss paradicsom (héj nélkül), vagy 1 doboz hámozott, darabolt, paradicsom konzerv
-cukor (a paradicsom savassága miatt kell bele)
-só
-darált bors
-2-3 db tojás
-egy marék reszelt sajt (Trappista, Mozzarella, stb.)
-jó fajta kenyér
 
Serpenyőbe olajat öntök (amiben majd ki is lehet
tálalni), ebbe dobom a kis kockára összevágott hagymát,
majd a szeletelt fokhagymát és újhagymát, a chili pelyhet
és puhára dinsztelem az alapot.
Ekkor ráöntöm  a paradicsomot, sózom, borsozom,
cukrozom és hagyom, hogy összefőjön
-közepes hőn, fedő alatt, akár 10-15 percig.
Ha ezzel is megvagyok, kis fészkekbe ütöm a tojásokat
rászórom a reszelt sajtot és fedő alatt addig sütöm, amíg
a tojások fehérje már éppen nem folyós.
Igen, ez 3 főre készült.

Kavargatni már nem szabad, hogy a tojások egyben
maradjanak.
És bár ki lehetne tálalni külön-külön tányérokba,
de ezt így, közös serpenyőből szerettük.
Nagyon.

Sárgarépa saláta

A készülő csirkenyársakhoz terveztem,
amihez pedig mindenképpen kell valamilyen nagyon
finom, friss saláta, csak mert már tavasz van.
TAVASZ VAN, na!
 😄
Hozzávalók:
-friss sárgarépa (és minél frissebb, annál finomabb lesz a saláta)
-só
-frissen darált bors (opcionális, ha valaki nem szereti)
-friss citromlé, vagy valamilyen gyengébb, finom ecet, amit szeretünk (rizs-, alma-, salátaecet, stb.)
-olívaolaj 
Nem igazán tudok mennyiséget írni, már
ami a sárgarépát illeti, ezt csak érzésre lehet
adagolni, de azt tudni kell, hogy NAGYON
eteti magát, tehát egy nagyobb vendégséghez
nem lesz elég egy-két csokorral.
 
És akkor jöjjön az elkészítése.
A sárgarépát meghámozom, leöblítem és a
hámozóval tovább hámozom, mármint
metélteket szeletelek/vágok/hámozok.
Ezután egy picit megsózom, borsozom és
ráfacsarom a citrom levét.
Tálalásnál kerülhet rá valamilyen finom olívaolaj.
Természetesen bármilyen salátával, vagy zölddel
is összekeverhetjük, de most ez volt az elgondolás.
Jó elgondolás volt.
😉

2025. március 9., vasárnap

Marinált lilahagyma saláta

...tortillába tekert sült kolbásszal
 
 Pár napja beköszöntött a tavasz és
nem bánom, hogy meddig fog tartani, de
nálam innentől tavasz feeling van, ezek a
színek pedig frissek, üdék, élénkek,
pont amilyenekre már szüksége van a
lelkünknek.

Hozzávalók:
-4 közepes fej lilahagymához (ez a mennyiség nagyjából 16 tekercshez elegendő)
-1 csokor petrezselyemzöld 
-1 nagyobb citrom leve
-só
-2 ek őrölt sumac
-4 ek olívaolaj 

továbbá
-4 szál grillkolbász
-4 tortilla lap
 A hagymát megfosztom a burkolatától, félfőbe
vágva felszeletelem, sózom, ráöntöm a citrom levét,
majd az őrölt szömörcét, aztán a felaprított
petrezselyemzöldet, végül az olívaolajat és állni
hagyom.
Amíg a hagyma pihen, megsütöm a kolbászokat,
180 fokon, 15 perc alatt, air fryer-ben.

Ha a kolbászok is készen vannak, akkor száraz
serpenyőben kicsit átmelegítem a tortilla lapokat,
ráteszem a kolbászokat, bőven megpakolom
hagymasalátával és tálalom.

Pár szó a sumacról...
a sumac (szömörce) a libanoni konyha jellemző fűszere,
de sokat használják a szíriai, török és iráni ételeknél is.
Kissé fanyar és csípős, ugyanakkor savanykásan
gyümölcsös, citrusos ízű, illata pedig az ecetre emlékeztet.
Húsételekhez, valamint az ecetes ízt kedvelő
zöldségételekhez, pl. cékla, bab szintén bátran használható.