Oldalak

2015. január 25., vasárnap

Savanyúkáposzta ágyon sült sonka és kolbász

Másfél héttel a kis Kamaszunk lebetegedése
után, a ház Urát is vírustámadás érte. :)
(Ami szerintem sokkal rosszabb, mint a gyerek esetében
-már, ami az én szerepemet illeti a történetben! :)))
Szinte minden van itthon: kivi, mandarin, narancs,
citrom, alma, de savanyú káposztát óhajtott a vírusgazda 
...csakhogy magában nem eszi meg...Ő sem nyúl...ááááá! :)))
Hozzávalók:
-1 kg savanyúkáposzta
-70-80 dkg pácolt sonka (előfőzni legalább nem kell :)
-6 db sütni való kolbászka
-4 szál újhagyma
-4 gerezd fokhagyma
-darált bors
-kevés csemege paprika
-életízesítő
-2-3 dl füstölt alaplé, vagy húsleves
A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
A káposztát nem mostam ki (bár, jó savanyú)
-db szerint, ha a földre köpnék, beton lenne belőle. :)
Egy közepes méretű tepsit libazsírral kikentem,
az alaposan kinyomkodott káposztát beleszórtam,
erre került a felkarikázott újhagyma és fokhagyma,
a bors, az ízesítő és összeforgattam az egészet.
A kolbászkákat és a vastagabb szeletekre vágott
sonkát elrendeztem, öntöttem az egész alá egy
csészényi füstölt alaplevet, paprikával megszórtam,
majd légkeveréssel, 30 perc alatt megsütöttem;
közben egyszer-kétszer meg-megkevergettem a káposztát.
Mivel ennyi káposztához viszonylag sok a sonka,
ami marad (azon leszek :), az az Após-szaktárs
által készített házi torma kíséretében fogja bevégezni! ;) :)

"A savanyú káposzta a tél olcsó C-vitamin-forrása.
A savanyú (más néven erjesztett) káposzta készítése hagyományosan
a betakarításkor megmaradt káposztafejek felhasználására szolgált.
Ez egy olyan hagyomány, amelyből régen az egész család kivette a részét.
Az erjesztett káposztának gyakorlatilag nincs is kalóriaértéke.
A savanyú káposztát legelőnyösebb nyersen fogyasztani
és a levét is meginni.
Étvágygerjesztő, kedvezően hat a bélmozgásra,
fontos szerepe van a normális bélműködés fenntartásában,
a székrekedés megelőzésében, kezelésében.
Leve enyhén hashajtó hatású, valamint gyorsíthatja
a gyomor- és nyombélfekély tüneteinek elmúlását,
elősegíti az egészséges gyomornyálkahártya fenntartását.
Hasznos, ha már gyermek- és tinédzserkortól kezdve
hetente két-három alkalommal fogyasztunk savanyú káposztát önmagában,
köretként, illetve savanyúságok alkotórészeként.
A káposzta a lactobacillus nevű erjesztő baktériumot tartalmazza,
mely az erjedéskor tejsavat szabadít fel.
A tejsav jót tesz a bélflórának.
A rákmegelőző enzimek, melyeket a káposztafélék
családjába tartozó zöldségek tartalmaznak, erjedés során nem sérülnek.
Ázsiában például savanyú káposztával gyógyították a madárinfluenzát.
A savanyú káposzta életerőt, energiát,  férfiasságot ad, nem csoda hát,
hogy ez a nagyon régi, hagyományos savanyúság ismét virágkorát éli."



1 megjegyzés:

  1. Jobbulást a betegeknek, minél hamarabb gyógyuljatok! :) Összefutott a nyál számban, ahogy néztem a képeket és olvastam a leírást, ettől a finomságtól garantáltan mindenki a gyógyulás útjára lép! :)

    VálaszTörlés