Oldalak

2022. július 10., vasárnap

Tápiókapuding

Természetesen ez a történés is úgy indult, hogy
a hét egy részét Pesten töltöttük és vacsorázni
egy Thai kis étterembe mentünk
(oda, ahol a Királylány azt a nagggyon finom
levest ette és nekem itthon úgy kellett megfőznöm,
hogy még csak nem is hallottam róla addig
...ez volt az a bizonyos  SUKEE 
...csak most pont nem erről lesz szó😂).
Szóval, Emike többek között ezt kérte és (nagyon
helyesen) meg is kóstoltatta velem...szerintetek,
mi lett itthon a történet vége?
😍
Hozzávalók 6 főre:
-1 csésze (2,5 dl) tápiókagyöngy
-6 dl kókusztej (konzerv)
-6 dl víz, vagy tej
-kb. 6 ek méz, vagy bármilyen édesítő, amit szeretünk 
feltétnek pedig:
-gyümölcsök tetszés szerint (most mangó, málna és a nagy kedvencem, a passiógyümölcs)

A tápiókagyöngyöt serpenyőbe öntöm, ezt felöntöm 
a kókusztejjel és kb. negyed órát állni hagyom.
Ezután főni teszem, közepes hőre, fedő alatt, a
maradék folyadékot fokozatosan öntöm hozzá és
át-átkeverem, hogy le ne égjen.
Szépen fel fogja szívni a folyadékot, sőt, akár még
többet is elbír, attól függően, hogy sűrűbbre, vagy
hígabbra szeretnénk elkészíteni.
Ez a mostani nagyjából puding állagú lett.
Ha a tűzről már levettem és hűlt egy kicsit, akkor
keverem hozzá a mézet és kiadagolom poharakba.
Hidegen, melegen, mindenhogy finom.
😊
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És akkor egy kis okosság.
 
Manióka, más néven kasszava, vagy tápióka.
A kutyatejfélék családjába tartozik.
A Föld trópusi vidékein termesztik, őshazája
azonban az Amerikai földrész trópusi területei. 
A manióka (kassava) magas keményítő tartalmú
élelmiszer növény, melynek gumós gyökere mellett
Afrika országaiban a levelét is fogyasztják.
 
A manióka gumós gyökerének kivonata a tápióka.
Fontos alapanyaga lehet a glutén, laktóz és a teljes
tejmentes diétának. 
 
A tápiókapuding egy édes puding, amelyet
tápiókával és tejjel vagy tejszínnel készítenek.
A kókusztejet olyan esetekben is használják,
amikor az ízt részesítik előnyben, vagy olyan
területeken, ahol a főzés szokásos összetevője.
Sok kultúrában, egyformán eltérő stílusban
készítik, és többféleképpen is előállítható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése