...nagyon gyorsan
Csak mert ritkán fordul elő velem, hogy
előzetes agyalás nélkül kezdek bele a sütésbe,
(mondjuk, ritkán is sütök)
de ez a recept annyira gyorsan alakult át
kész sütivé, hogy vétek lett volna kihagyni.
Fél órás az egész művelet.
Hozzávalók:-25 dkg süteményliszt
-25 dkg vaj (igazi)
-8 dkg porcukor
-2-3 ek vaníliás cukor
-2 csomag Dr Oetker puding, ehhez csokis
-35 g csokoládé dara
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A vajat felolvasztom és hagyom hűlni.
A lisztet, a porcukrot és a pudingport átszitálom
a robotgép táljába, majd a vajjal, végén a csoki
darával összedolgozom.
Kisebb diónyi méretű golyókat gombócgatok
(42 lett, de erősen méretfüggő a dolog :),
két tepsin fogom elosztani, mert sütés közben
nőnek egy kicsit.
Ezeket lisztezett villával lenyomom
(innen a mintázat) és légkeveréssel pontosan
10 percig sütöm.
Ekkor éri el ugyanis azt az állapotot,
amikor kívül már éppen szilárd, de nem szabad
tovább sütni, mert akkor nagyon kiszárad.
Mivel a mennyiség most csak két tepsinyi, ezeken is
hagyom kihűlni...fém dobozban sokáig eltárolható.
A lényeg meg majdnem lemaradt,
finom is.
Ui.: ebből a kekszből akár többféle színűt, ízűt is lehet
egyszerre készíteni, ugyanis elég sokféle pudingport
lehet kapni. Ha a jelen adag tésztát felezzük, vagy másfél
adagot harmadolunk, azonnal egynél többféle
kekszecskénk lesz.
![]() |
| Csoki és eper ízűek. |






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése