Oldalak

2018. július 25., szerda

Rózsaszilva befőtt

...attól függően, hogy kit kérdezünk
róla-Bandi bácsink szerint rózsa szilva, Ő
pedig mindegyik fánknak az ismerője. :)))
Hozzávalók:
-10 literes vödörnyi szilva (nem mértem a súlyát)
-1,7 literes befőttes üvegek (jelen esetben 5 db) 
-2 csomag Dr Oetker befőtt tartósító
-3 liter víz
-1 kg cukor

 Nem raktam el a teljes leszedett mennyiséget
(kb. 3 üvegnyi mennyiséget kihagytam),
 csak mert 2 éve vártam/vártunk arra, hogy ez a fa
újra teremjen...és 2 évvel ezelőtt is csak a végét
értük el a beérésnek (úgy költöztünk be :))).
Na, de most pótoltam a hiányt (vagyis annak pont
a felét, csak mert van még egy kék szilvafánk is :)
 úgyhogy csak remélni merem, hogy télen fogják
díjazni ezt az eltevést is. :)
Ilyen gyönyörűek, csodásan sárgák és valami
mennyország édesek a kicsikék. :)
És akkor a lényeg: vizet forraltam, ebbe öntöttem
a kimért cukrot és a befőtt tartósítót, ezt felforraltam,
majd kihűtöttem.
Ezek után lemajomkodtam a lehető legtöbb
gyümölcsöt a fáról, ezeket folyó víz alatt alaposan
átmostam, viszonylag szorosan üvegekbe rendeztem
és felöntöttem a lével (kb. 2 cm-t hagytam el az üveg
tetejétől).
Mivel a szilva még nem volt 100%-osan érett
(csak olyan 90%-osan :), ezért 90 fokon, 30 percig
dunsztoltam az automatában...majd kiderül.
5 db 1,7 literes üveg fér el pontosan, patent módon
a kis R2D2-ban. :)

 Alig várom, hogy tél legyen
és bonthassam őket! :)))

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az egyik legolcsóbb nyári gyümölcs kétségkívül a szilva,
annak is egy bizonyos fajtája: a vitamindús ringlószilva.
A sárga, piros vagy zöld termésű gömbölyű gyümölcs sokrétűen
felhasználható és nem utolsó sorban rendkívül ízletes.

Honnan?
Feltételezzük, hogy a ringló kis-ázsiai eredetű. Elnevezéséhez
különböző legendák kapcsolódnak, melyek közül az egyik
legérdekesebb szerint a francia Reine Claude királynéról
nevezték el a gyümölcsöt, hogy kimutassák tiszteletüket.
Végleges „ringló” formáját – ugyancsak találgatások nyomán –
a német „Ringlotte” félrehallásából eredeztetjük.
Csupa vitamin!
A ringlószilváról kevesen tudják, de az élettani hatása is
kiváló és a benne található vitaminok és ásványi anyagok
sokat segíthetnek egészségünk megőrzésében.

A gyümölcs sok A- és B2-vitamint tartalmaz, valamint
élelmi rostban gazdag. Ásványi anyagai közül a legfontosabb
a kálium, a kalcium, illetve a vas. C-vitamin tartalma erősíti
az immunrendszert, valamint elősegíti a vas felszívódását,
ezzel is akadályozva a vérszegénység kialakulását.
Egyes kutatások szerint hatásos lehet különböző
ízületi gyulladások megelőzésében is.
Fenntartja a sav-lúg egyensúlyt, szabályozza
a keringési rendszert.
A szilva fogyasztása csökkenti a szív- és rákbetegségek kockázatát.
Tisztítja a vért, védi a szemet leépülés ellen.
Antioxidáns fenoljai semlegesítik a szabadgyököket,
védik a sejtfalat. Hatásukra felgyorsul az anyagcsere,
fokozódik a zsírsejtek lebontása – vagyis kiváló fogyókúrás módszer.
A ringló megköti a fölösleges zsírt, így a szervezet nem raktározza el.
Az optimális eredmény eléréséhez napi 20 dkg szilva
fogyasztását ajánlják a hozzáértők.
Felhasználás
A szilvának számtalan felhasználási módját ismerjük: befőttnek, lekvárnak
tehetjük el – ehhez az érettebb gyümölcs a legmegfelelőbb.
Szilvabor is készül belőle, mely alapja számtalan rövid italnak.
Tortát is készíthetünk belőle, illetve díszítőelemként is
használja a cukrászipar. Az aszalt szilva pedig egész évben
elérhető csemege az édességet kedvelőknek.

Ha ültetni akarunk
Ha esetleg szilvatermesztésre adjuk a fejünket, nem árt néhány
dolgot szem előtt tartanunk. A szilva és a ringlószilva meleg
helyen érzi jól magát. Kedveli az állandó napsütést,
de a mozgóárnyékot is elviseli. Talajban ennél kevésbé igényes:
ha nem agyagos talajba, vagy futóhomokba ültetjük,
meghálálja a törődést.
A ringlófákat októberben célszerű ültetni, a talaj ekkor
elég meleg és nedves. Míg a fa kicsi, karózzuk, és öntözzük gyakran.
A későbbiekben minden évben terítsünk komposztot a fa törzse köré.
A ringlófa 4-5 éves korában fordul termőre.
A gyümölcshozam előre nem meghatározható: egyik évben
rengeteg gyümölcs terem, másik évben mindössze egy kevés.
Ha nagyon sok a termés, mindenképp ritkítanunk kell, így a
megmaradó szilvák egészségesebbek és nagyobbak lesznek.
Valamint az ágaknak is könnyebbség, hiszen ha túl sok szilva
húzza, könnyen letörhet.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom! Nem fogsz benne csalódni. Én az ecetes szilvát kedvelem ebből. Ha maradt még a fán, akkor érdemes kipróbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tudom, hogy finom, azért is vártuk annyira, hogy 2 év után újra teremjen...de a fán nem maradt több, a darazsak ügyesebbek voltak! :)

      Törlés