Oldalak

2013. május 5., vasárnap

Anyák napjára

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. 
Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának és vele együtt az édesanyák tiszteletére. 
A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.

Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek és a napot édesanyjukkal tölthessék. 

A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét az édesanyák számára.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.

1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. 

Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. 
Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.
Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet "felkarolták" a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. Az eredeti elképzeléshez képest - az élő és elhunyt anyák tisztelete - az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva.
1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját; május első vasárnapján tartjuk.
 "Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg." Isaac Babel

 "Aki nem látott szülést, nem tud az életről valamit, nem tud valami biztosat és “alapvetőt”, mint az iskolában mondanák – bizonyos, hogy aki nem látott szülést, nem látott bele a szerkezetbe, nem ismeri a műhelyt, azt a rejtélyes és félelmes műhelyt, ahol az élet készül. Az erők, amelyek szülés közben megmozdulnak, az élet és a halál erői: az anya és a gyermek állandóan élet és halál között tapogatódznak ez órákban, vak sötétben, süket ösztönnel.
Olyan erők mozdulnak meg e pillanatokban, olyan erők feszítik az anyatestet, mint földrengéskor. A néző nem csodálkozna, ha vér és placenta helyett láva és hamu ömlene ki füstölögve az anyaméhből. Igen, láttam a szerkezetet. Az ember csendes lesz, egészen csendes. Később, mikor a gyerek sírni kezd, a néző kisompolyog a szobából, s úgy érzi, Michelangelo kontár volt, és Newton, minden számításával, műkedvelő."
Márai Sándor

2 megjegyzés: