2014. december 23., kedd

Kérdez a gyermek...

"Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hideg-szívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt, Ő, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket."
Ugye, apukám, nagyon szereted?

Az apa nem szól. Olyan hallgatag,
de a kis kedvenc nem vár szavakat,
odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
"Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. -Nem is érthetem!
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok!?
S Ő, Isten Fia, Ő, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?

Kint csillagfényes hideg este… tél…
bent apja ölén kis leány beszél.
"Ott se nyughatott, szalma-fekhelyén,
futniuk kellett, éjnek-éjjelén!
Halálra keresték a katonák,
menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett?!
Ugye, apukám, nagyon szereted?

Az apa leteszi a gyermeket. 
Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?
Nem bírja már, el kell rohannia,
a jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti,
most a szeméből könnyre-könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat;
elmenekülne még, de nem lehet.

Most utolérte az a szeretet,
s míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hó-lepett fehér
tetők, utak felett távol-zene,
angyalok tiszta hangja zengene,
szívet szólongató, szép éneke: 
Szegény lett érted! Ugye, szereted?
(Túrmezei Erzsébet)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése