2014. december 21., vasárnap

Puncs


"A 17. század elején, amikor a tengerrel rendelkező
európai országok hajósai dagadó vitorlákkal járták az óceánokat,
angol tengerészek, egy különös, általuk nem ismert
itallal találkoztak Indiában.
A helybélieket az ital nevéről kérdezve, s azt saját
angol nyelvük szerint írva punchnak nevezték.
A név valójában a hindu pancha, illetve a szanszkrit pantcha 
szó volt, mely mindkét nyelven ötöt jelent,
az ital öt összetevőből: arrakból, konyakból, vízből, cukorból
és narancsléből állt.
(Az arrak rumhoz hasonló, erős szeszes ital, színtelen,
vagy enyhén sárgás színű, attól függően, hogy rizsből,
pálmaléből, vagy kókusztejből erjesztik.
Alkoholtartalma 50-65 %)
A hazatérő tengerészek azután elterjesztették Angliában,
majd egész Európában. Elegáns társaságokban puncspartikat tartottak,
porcelán vagy ezüsttálakban szervírozták
és meghódította a királyi udvarokat is.
A franciák később egyéb anyagokat is kevertek a puncsba,
így született a Bishop és a Cardinal.
Svédországban pedig megszületett a puncs jegelt változata,
a caloric punch.
Ma már az összetevők széles skáláját alkalmazzák
az ital készítésénél, nem ragaszkodnak ahhoz sem, hogy forró legyen.
Ami azonban a puncs néven készített italokban közös,
hogy mindegyik tartalmaz cukrot és valamilyen erős alkoholos összetevőt."
(forrás
Hozzávalók:
-1 l (száraz) vörösborhoz
-1 l narancslé-lehetőleg jó minőségű, mint a bor
  (de kerülhet bele tea, a bor helyett, így kiskorúak is ihatnak belőle :)
-25 dkg cukor (vagy méz, juharszirup)-egyénfüggő, de kell, hogy édes legyen
-1-1,5 dl rum ( A FURFANG HELYE :)
-1 citrom-karikára
-1 narancs-karikára
-fahéj rudak
-egész szegfűszeg
-csillagánizs
-bors, vagy szerecsendió (csak pár reszelésnyi)
Az összetevőket nagy lábasban készítjük,
legyen mindennek elegendő helye! :)
És csak forrpontig hevítjük, különben kifő belőle az alkohol! :)))




2 megjegyzés:

  1. Örülök hogy rád találtam, nem voltam még nálad :) Tetszik a recept :) üdv.Judy

    VálaszTörlés