Oldalak

2016. március 15., kedd

Sült sertés szűzpecsenye


Hozzávalók:
-1 kg (2 nagyon szép darab) sertés szűzpecsenye
-4 nagyobb rozmaring ág
-4 nagy gerezd fokhagyma
-2 ek dijoni mustár
-só
-frissen darált bors
-extra szűz olívaolaj
-kevés húsleves, vagy alaplé
Mielőtt hozzákezdünk, tudnunk kell, hogy ez a hús
nagyon sovány, tehát leginkább úgy süssük, hogy
valamennyi folyadék legyen alatta-én fólia alatt
pároltam puhára, mielőtt készre sütöttem volna.
A húsokat leöblítettem, leszárítottam, majd következett
a fűszerezés: sóval, borssal megszórtam, a fokhagymát
átnyomtam, ezt összekevertem a mustárral, amit a
húsokra kentem. Mindkettőre 2-2 szál rozmaringágat
fektettem, összekötöttem (hogy sütés és forgatás közben
is rajtuk maradjon), kevés leves került alájuk,
majd előmelegített sütőben, 180 fokon, lefedve,
másfél órát párolódtak.
A készre sütéshez a fólia lekerült, még egy kis olívaolaj
került a tetejükre és légkeveréssel, kb 30 perc alatt
átpirítottam őket.
Hozzá előfőzött, majd tepsiben megsütött krumpli került.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése