Oldalak

2016. március 12., szombat

Baconos, csilis zöldbab

 Egy-egy szép darab steak kiváló kísérője lehet!
Hozzávalók:
-1 kg (jelenleg) fagyasztott zöldbab
-20 dkg szeletelt bacon szalonna
-1 nagy fej vöröshagyma
-4-5 gerezd fokhagyma
-olívaolaj
-só
-darált bors
-csiliszósz, vagy csilipehely
-ízvarázs (ez a friss alapanyagnál el is hagyható)
Friss alapanyag esetében, annak szár felőli végét levágjuk,
folyó víz alatt megmossuk, majd attól függően,
hogy mekkorák a babok, vagy kettétörjük, vagy hagyjuk egészben.
Mivel most fagyasztott került a serpenyőbe, ez mind kimaradt,
viszont egészben kerültek a serpenyőben-így szeretjük. :)
Nagy méretű wokban kevés olajat melegítek, ebben dinsztelni
kezdem a szálasra összevágott vöröshagymát, félidőben
rádobom az összevágott szalonnát, a szeletelt fokhagymával együtt,
majd mikor szinte készre sült, ráöntöm a babot,
amivel pár perc alatt átforgatom
-ekkor kerül rá a csilipehely, vagy csiliszósz és a fűszerezés/ízesítés.
És bár a ház Ura azt mondta rá,
hogy panda-kaja, nem tartott sokáig,
ette Ő is. :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése