Madeleine

Talán a bőséges vaj, talán a vanília aromája, talán a citrom illata,

vagy csupán a múltidéző legenda romantikája teszi,

hogy a 18. század eleje óta teához és kávéhoz fogyasztott

kis piskóta valóban boldog pillanatokat idéz fel?

Érdemes megismerkedni a franciák minden túlzás nélkül

leghíresebb süteményével!

Hozzávalók:
-15 dkg vaj (igazi)
-3 egész tojás
-15 dkg cukor-ebből 10 dkg por-, 5 dkg vaníliás cukor
-1 tk vanília aroma
-1 (bio) citrom reszelt héja
-15 dkg (sütemény) liszt

A vajat 7-8 percig közepes lángon főzöm (változni fog a színe),

majd elzárom a gázt alatta.

A tojásokat a cukorral fehéredésig keverem,

majd belekerül a vanília és a citrom héja.

A lisztet beleszitálom és óvatosan belekeverem.

A langyos vajat (lassan) belecsorgatom a masszába, összekeverem,

s míg a sütő felmelegszik, hűtőbe teszem, 10-15 percre.

Ilyen állaga lesz a masszának.

Közben a sütőt előmelegítem légkeveréssel 160°C-ra

(alsó-felső sütésnél 180°C /12 perc).

A formákba teás kanállal adagolom a tésztát;

10 perc sütés kell neki, pontosan! 

Bár szilikon formám (is) van, óvatosságból minden adag előtt

vékonyan kikenem vajjal a formákat.

Ennyi mennyiségből pont háromszor tudom megtölteni

a kis formákat, azaz 27 darab lesz belőle.

Ha kihűlt (rácson hűtöm), lehet porcukrozni is;

jól záródó fém dobozban tárolom.

Már, ha marad mit! :)

"A tea mellé anyám kis madeleinnek nevezett süteményt hozatott,

amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás

kagylóhéjban lenne kisütve.

S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól

s egy szomorú holnap távlatától ajkamhoz emeltem egy kanál teát,

amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt.

De abban a pillanatban, mikor ez a korty tea,

a sütemény elázott morzsáival keverve odaért az ínyemhez,

megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli

dolog történik bennem.

Bűvös öröm áradt el rajtam........

S hírtelen megjelent az emlék.

Ez az íz annak a darabka madeleinnek az íze volt,

amit Combray-ban, vasárnaponként Léonie néném

szokott adni, ha felmentem hozzá köszönni a szobájába."

Marcel Proust - Az eltűnt idő nyomában 

Mennyei kis sütemény!