2012. november 13., kedd

Madeleine

Talán a bőséges vaj, talán a vanília aromája, talán a citrom illata,
vagy csupán a múltidéző legenda romantikája teszi,
hogy a 18. század eleje óta teához és kávéhoz fogyasztott
kis piskóta valóban boldog pillanatokat idéz fel?
Érdemes megismerkedni a franciák minden túlzás nélkül
leghíresebb süteményével!
Hozzávalók:
-15 dkg vaj (igazi)
-3 egész tojás
-15 dkg cukor-ebből 10 dkg por-, 5 dkg vaníliás cukor
-1 tk vanília aroma
-1 (bio) citrom reszelt héja
-15 dkg (sütemény) liszt
A vajat 7-8 percig közepes lángon főzöm (változni fog a színe),
majd elzárom a gázt alatta.
A tojásokat a cukorral fehéredésig keverem,
majd belekerül a vanília és a citrom héja.
A lisztet beleszitálom és óvatosan belekeverem.
A langyos vajat (lassan) belecsorgatom a masszába, összekeverem,
s míg a sütő felmelegszik, hűtőbe teszem, 10-15 percre.
Ilyen állaga lesz a masszának.
Közben a sütőt előmelegítem légkeveréssel 160°C-ra
(alsó-felső sütésnél 180°C /12 perc).
A formákba teás kanállal adagolom a tésztát;
10 perc sütés kell neki, pontosan! 
Bár szilikon formám (is) van, óvatosságból minden adag előtt
vékonyan kikenem vajjal a formákat.
Ennyi mennyiségből pont háromszor tudom megtölteni
a kis formákat, azaz 27 darab lesz belőle.
Ha kihűlt (rácson hűtöm), lehet porcukrozni is;
jól záródó fém dobozban tárolom.
Már, ha marad mit! :)
"A tea mellé anyám kis madeleinnek nevezett süteményt hozatott,
amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás
kagylóhéjban lenne kisütve.
S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól
s egy szomorú holnap távlatától ajkamhoz emeltem egy kanál teát,
amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt.
De abban a pillanatban, mikor ez a korty tea,
a sütemény elázott morzsáival keverve odaért az ínyemhez,
megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli
dolog történik bennem.
Bűvös öröm áradt el rajtam........
S hírtelen megjelent az emlék.
Ez az íz annak a darabka madeleinnek az íze volt,
amit Combray-ban, vasárnaponként Léonie néném
szokott adni, ha felmentem hozzá köszönni a szobájába."
Marcel Proust - Az eltűnt idő nyomában 
Mennyei kis sütemény!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése