Oldalak

2014. december 13., szombat

Egészben sült alma

Mert hát kérem, az úgy történt, hogy csütörtökön
évzáró jellegű céges buliba voltam hivatalos. :)
Egy nagyon szép helyen, rendkívül jó társaságban
töltöttem pár órát-nem mellesleg finom falatok között! :)
Volt ott KRUMPLILÁNGOS -igazi, krumpliból;
(nem úgy, mint a múlt vasárnap Egerben, ahol a világ
legvékonyabbra síkált krumplilángosát árulták
-még jó, hogy vacsoráztunk is utána :)))
SÜTŐTÖK, tepsiben sütött tepertő, sült gesztenye,
valamint az én mostani főszereplőm ötletadója,
a szintén sütőben megsütött, savanykás alma.
Mindent végig ettem!
Aztán kezdtem elölről az egészet! :)))
Hozzávalók:
-6 db nagy méretű Idared alma (savanykás a jó)
-1 citrom reszelt héja és a fél citrom leve
-1 narancs reszelt héja és szintén a felének a leve
-3 tk narancslekvár
-egy kis maréknyi dióbél
-őrölt fahéj
-őrölt szegfűszeg
-méz
Nem kell nagyobb mennyiség semmiből, mert
az almának csak a magházát vágtam ki!
És mivel most jénaiban sütöttem, elő sem
melegítettem a sütőt. Tehát, az almát megmostam,
a magházat kiszúrtam belőle, jénaiba tettem őket.
A diót nagy késsel összevágtam, ehhez kevertem
a narancslekvárt, a fűszereket és a reszelt héjak
felét; ezt töltöttem az almák belsejébe, tekertem
rájuk mézet (kinek-kinek ízlése szerinti
mennyiség legyen :), megszórtam a maradék
reszelt héjakkal és hideg sütőbe toltam.
Légkeverésre kapcsoltam, 180 fokon és a lámpa
elalvásától számított 30 perc múlva készen is voltak.
A Királylány szerint egy picit savanykás lett, de
miután közöltem vele, hogy savanykás almából
készült, teljes nyugalommal lapátolta magába tovább. :)))
Ui.: a töltelék nem fog az almákból kifolyni sütés közben! :)

2 megjegyzés:

  1. Ha nem tüdőgyulladással feküdnék, már mennék ki a kamrákba az almákért! :) De ami késik, nem múlik, valamelyik este biztosan sort kerítek rá, annyira guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Te szegény beteg! Gyógyulást kívánok-feküdd ki!!!
      Küldenék pedig belőle! :)

      Törlés