Évről-évre

 "Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mintha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban Téged
így szerettelek."

"Én már azóta szeretlek,
mikor még nem voltál más,
csak puszta gondolat
és a csillagok lüktették
az égre képzelt mosolyodat!
Aztán megdobbant a szíved
szívem alatt és én azóta a
lelkemhez simítva,
magamban hordalak.
Meghalnék érted!"