2013. augusztus 31., szombat

Sztracsatella fagylalt

Nagy  szaktudás nem szükségeltetik a fagyi elkészítéséhez, 
ugyanis a ház Urának ajándéka végzi el a munka dandárját helyettem
(ha már ennyi időt kibírt mellettem :)))
-én pedig feszülten figyelem, mi lesz a végeredmény!  : )  : )  : )
A próba fagyi/fagyi próba ötlet a Királylánytól származik!
Hozzávalók (6 főre):
-3 dl habtejszín
-1,5 dl zsíros tej
-10 dkg fehér csoki-jó minőségű  (a fehér csoki nem is csoki! :)
-5 ek kristálycukor
-5 dkg (most) tortadara, de étcsokit is reszelhetünk bele
-egy csipet só-nem több
-1 rúd vanília-a magját belekaparom és a rudat is belemelegítem a tejbe, ezt majd kidobom.
A tejszínt, a vaníliát (a fent leírt módon) és a tejet 
felmelegítem (nem forralom!), beletöröm a csokit
és simára, homogénre keverem a folyadékban.
Ezután mehet a többi hozzávaló is az edénybe, 
a tortadara kivételével, ezt ugyanis csak a legvégén
-már a fagylaltkészítőben- keverem hozzá.
A fagyi alapot alaposan be kell hűteni
(akár egy éjszakát is állhat a hűtőben),
ugyanúgy, mint a tartályt, amiben készíteni fogjuk
-csak azt fagyasztóba kell tenni.
Másnap pedig fél óra alatt készen is van a desszert.
Nem is akármilyen!
A Királylány kérésére-csokiöntettel.

2 megjegyzés:

  1. Az eredmény csodás, használd egészséggel az ajándékot, én nagyon szeretem az enyémet, mert akárki akármit mond, a faygigépes fagyi sokkal krémesebb és finomabb:)

    VálaszTörlés
  2. Guszta a fagyi, szépen tálaltad! :) Az ajándék pedig nagyon praktikus! :)

    VálaszTörlés