Oldalak

2018. június 18., hétfő

Meggybefőtt

...befőzőautomatában
Murphy törvénye jutott eszembe tegnap, amikor
is majd' két hét kutatás/várakozás
után végre sikerült egy láda meggyre szert tennünk
-azt csak halkan említem meg, hogy az állítólagosan
frissen leszedett meggyet -szerintem- inkább szánták
cefrébe, mintsem berakni, de sebaj, ebből is
mentettem meg pár üvegre valót. 😠
Mígnem tegnap este a szomszéd Bácsink felajánlotta
az egész fányi termését (amit le is
szed nekünk és nem is enged minket besegíteni 😌),
amik úgy néznek ki, ahogy a meggynek ki
kell nézni: hatalmas nagy szemek és egészségesek!

Végül is lett 9 db literes üvegnyi ebből az első
eltevésből és hogy mennyi lesz a második körből,
arról később számot adok. 😊 

Hozzávalók:
-meggy
-cukor
-pici ecet
-víz

A gyümölcsöt szárazás közben alaposan átválogatom,
megmosom, majd enyhén ecetes, új, hideg vízbe
teszem kis időre.
Az alaposan előkészített üvegeket megtöltöm
a meggyszemekkel, majd mivel itt nagyobb
üvegekről van szó, mint eddig, 3-3 ek cukor
kerül a tetejükre. Slussz.
Vízzel felöntöm a szemeket, leszorítót rakok
mindegyikre, lezárom és 80 fokon, 30percre
mehetnek is dunsztolódni a kis R2-D2-ba. 😀
Az okosítás megvan...
...a szépítés viszont ezeknél
most elmaradt...ki tudja, mi
lesz velük/belőlük? 
 😀
Ui.:
A Gyermekünk száraz tényként közölte velem (ismét 😅😁😛) hogy a magozott meggyet szereti és jó lenne, ha így tenném el!
Mondtam Neki, hogyha kimagozza, elteszem úgy...végül is jó lesz az maggal is!
😂😂😂
Update 2018.06.29...összesen három külön helyről, négyféle (fajta 😄) meggyet raktam el befőttnek.
Tegnap előtt kibontottam egy üveggel (eddig bírtam, na 😜)...ez tökéletesen jó, nagyon finom, teljesen elegendő benne a cukor mennyisége és pont jó a meggy állaga is! Ez a recept így marad! 😍 
 

1 megjegyzés:

  1. En is ma tettem uvegekbe a meggyett 7 drb.lett es 3 750 ml-es szirup.A cimkek nem mutatnak jot mivel feher-fekete.

    VálaszTörlés