Oldalak

2013. január 17., csütörtök

Rakott krumpli

Hozzávalók:
-2 kg krumplihoz
-10-12 tojás
-só,bors,ételízesítő,szerecsendió
-0,5 l tejföl 
-2 dl tej (úgy szeretjük, ha inkább jó zaftos, mint csont száraz)
-1 szál füstölt kolbász (köszönet érte Kománé :)
-2-3 ek. zsír (jobb, mint az olaj)
-zsemlemorzsa 

A krumplit héjában megfőzöm, letisztítom és
karikára vágom. 
10 tojást keményre főzök (10 percig), s ha majd állítom
össze a rakottat, karikára vágva kerül ez is rá.
A kolbászt szintén karikára vágom, de nem sütöm ki
-úgy már túlságosan kiszáradna.
A maradék 2 tojás sárgáját, a zsírból 1-2 (felolvasztott)
kanálnyit, az egész tejfölt, a tejet összekeverem és ízesítem.
Jénai tálat kizsírozok, morzsával meghintek, ebbe rendezem
szépen a hozzávalókat-krumpli, kolbász, tojás-, 
Ismétlés következik :)
az öntettel felöntöm, megrázom kicsit, hogy jusson
mindenhova, szórok még rá egy vékony réteg morzsát és
mehet az előmelegített sütőbe, 180 fokon, légkeveréssel,
kb. 30 percre.
Sütésre várva-én meg arra, hogy végre kész legyen!
Úgy szép, ha a teteje ropogósra sül.
Azonnal tálalom...hozzá savanyút, vagy szilvabefőttet
kínálok-bármi jöhet :))) 
 

3 megjegyzés:

  1. Ez egy érdekes recept. Felénk kolbász nélkül készítik, de ettem kolbászost is és az is nagyon finom. A tiéd nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig így készítem, ha nem így lenne, lázadna a család :) Viszont egy, a mellettünk élő falubeli ismerősünk csakis kolbász nélkül készíti és csak tejföllel önti le.
      Írtam Neked üzenetet! :)

      Törlés
  2. Nálunk is leginkább kolbász nélkül készült anno...amióta férjhezmentem már gyakrabban készül így! ezzel bármikor le tudnak venni a lábamról! :)

    VálaszTörlés