Oldalak

2013. március 24., vasárnap

Húsvéti ajánló

Virágvasárnap van.

"Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon.
Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. 
Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.
A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.
Virágvasárnapnak a magyarokon kívül az örmények nevezik.
A virágvasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek.
Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól.A katolikus egyházban korábban a vasárnapi szentmiséket reggel vagy délelőtt tartották, mivel szombat éjféltől szentségi böjt volt érvényben. A virágvasárnapi szentmise evangéliuma a jeruzsálemi bevonulásról szólt. 
A liturgikus reform nyomán ma már a nap bármely szakában lehet szentmisét tartani, így ez a két hagyomány összekapcsolódott a szentmisében. Ennek a következménye, hogy a virágvasárnapi szentmisében két evangéliumi szakasz, a jeruzsálemi bevonulás és a szenvedéstörténet is elhangzik. A változást követve az ünnep hivatalos neve is „Urunk szenvedésének vasárnapja” lett.
A körmenet is megváltozott: eredetileg valahol a templomon kívül találkoztak, majd a barkák megáldása után vonultak a templomba, jelképezve Jézus bevonulását. Hivatalosan ma is a templomon kívül kell kezdeni a körmenetet, de ez nem mindig van így. A magyar népszokáskincsben a virágvasárnaphoz kapcsolódott többek közt a barkaszentelés, a „Bújj, bújj, zöld ág” kezdetű játék, vagy a palóc kiszehajtás."
 Forrás:Wikipédia
              oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
 
de meglehetősen megtisztelő felkérést kaptam
"Húsvéti ajánló" címmel!
A para pedig csak annyi, hogy ilyet én még nem csináltam.
Mondjuk tavaly őszig blogot sem írtam.😊
Konkrétan olyan feszület van a gyomromban, mintha legalábbis írásbeli vizsgára készülnék és mi lesz, ha a "bizottságnak" nem fog tetszeni az elkészült "alkotás"? 
Mert hát eddig "csak" magamnak írtam!
Tehát a pöttyös labda nálam van -a gyomorgörcs is-, úgyhogy holnaptól indul a felkészülés a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére:

-házi tormával,

-füstölt házi sonkával és kolbásszal,

-levendulás keksszel,


-grillázs szelettel,

-őzgerinccel,

-sült töltelékkel,


-sós kaláccsal,

-majonézes kukoricával,


-csokis, vörös-áfonyás muffinnal,


-aszpikos francia salátával,

-a hidegtálammal,

-húsvéti töltött káposztával,

-a hagyományos húsvéti reggelinkkel,

-sütőben sült tojással,

-tojáslikőrrel







 
és közbe-közbe egy pár "okossággal".
😊

4 megjegyzés:

  1. A "bizottság" tagjaként nálam jelesre vizsgáztál, szuper jól hangzik a menüsor, és a rövid virtuális ismeretség ellenére is biztos vagyok benne, hogy minden nagyon finom lesz az ünnepi asztalotokon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!
      Nagyon mellé (itthon) nem lőhetek, mert alapkövetelmény a sonka, a sült töltelék, a főtt tojás, a torma és a hidegtál húsvét hétfőn, csak én kevesebb süteménnyel és díszítéssel "tálalom"-az fog -e tetszeni?
      Azért virtuálisan drukkolj nekem :) :) :)

      Törlés
  2. Pazar menüsor, nem is tudom, hogy tudnék ennyi finomságnak ellenállni, ha mind előttem lenne? Szerintem sehogy! Végigkóstolnám mindet... :)
    Sajnos az ünnepek körül nem értem ide, de biztos jól telt az ünnepetek, igaz? Olvastam a hétfői bejegyzésben, hogy kocsiba ültetek és "elmenekültetek" otthonról a locsolkodók elől... :) Kirándulni mentetek? Bár az idő nem volt jó hozzá...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A debreceni Aquaticumig menekültünk egészen, bele a medencékbe és a szaunába :)
      Nem is nagyon akartunk hazajönni :D

      Törlés